Kezdőlap Edukáció Az IMF tündöklése és válsága
No menu items!

Az IMF tündöklése és válsága

A 75. éve alapított Nemzetközi Valutaalapot (IMF) sokat dicsérték és még többet szidták. Sokáig a világ legnagyobb hitelezője és a neoliberális gazdasági reformok kérlelhetetlen keresztülvivője volt. A Világbank megítélése kevesebb emóciót váltott ki. Napjainkban ismét Keynes-i elveket vallanak a két szervezetnél és azért küzdenek, hogy a multipoláris világrendben is a nemzetközi pénzügyi rendszer megkerülhetetlen szereplői maradjanak.

Bretton-Woods-i konferencia

Az 1944-es Bretton-Woods-i konferencia mérföldkő volt a világgazdaság történetében. Negyvennégy ország 730 delegáltja találkozott a New Hampshire-i kisváros szebb napokat látott szállodájában. A szövetségesek ekkor már partra szálltak, látszott a háború vége. A győztesek el akarták kerülni a két világháború közötti hibákat, amelyek a gazdasági válsághoz és a szélsőséges pártok felemelkedéséhez vezetett.

Stabil valutaárfolyamokat, szabad kereskedelmet és korlátok nélküli tőkeáramlást akartak.

John Keynes

Harry Dexter White

A konferencia két szellemi vezetője az amerikai pénzügyminiszter-helyettes, Harry Dexter White és a neves brit közgazdász, a londoni Államkincstárnál dolgozó John Keynes volt. Utóbbi egy ’Nemzetközi Jegybankot’ és ’Bancor’ néven globális valutát javasolt. Végül White kevésbé radikális elképzelése valósult meg.

Létrejött az IMF, amelynek fő feladata az egymáshoz kötött árfolyamú nemzeti valuták rendszerének támogatása lett. A kötött árfolyam nagy pénzügyi fegyelmet követelt meg a résztvevő államoktól. Az USA egy uncia arany értékét 35 USD-ben határozta meg és vállalta, hogy csak annyi pénzt ad ki, amennyire a jegybankja trezorjában aranyfedezet van. Az árfolyamok kötöttségén keresztül minden résztvevő államnak stabil költségvetést és kiegyensúlyozott fizetési mérleget kellett felmutatnia. Ha erre egy ország átmenetileg nem volt képes, az IMF hitel nyújtott.

Bretton-Woods tündöklése és bukása

A konferencián elfogadott megállapodás 1945-ben lépett hatályba. A Világbank illetve az IMF tagjainak száma rövid idő alatt 30-ról hamar 100-ra emelkedett. Kezdetét vette a Bretton-Woods-i rendszer kér arany évtizede. A fix árfolyamokon csak az IMF engedélyével lehetett változtatni, ha a kurzus nem áll összhangba egy ország gazdasági teljesítményével. Így a jelentős exporttöbbletet felhalmozó Németország márkáját kétszer is felértékelték.

Az aranyfedezet vége

Végül az USA bizonyult a leggyengébb láncszemnek. A nem utolsó sorban a vietnámi háború miatt elszabadult költségvetési hiány miatt az amerikaiak több pénzt költöttek, mint amennyi aranyuk volt. A franciák háborogtak. Végül az USA 1971 augusztusában egyoldalúan megszüntette az USD aranyra válthatóságát. Ez után egyre kevesebb ország akarta valutáját az amerikai fizetőeszközhöz kötni. 1973-ban hivatalosan is megszűnt a kötött árfolyamok rendszere. Így az IMF és a Világbank tulajdonképpen feladat nélkül maradt.

Az IMF a neoliberalizmus zászlóshajója

A két intézmény új feladatokat talált magának: a tagállamok pénzügy- és gazdaságpolitikájának felügyelete, tanácsadás és hitelnyújtás. Az IMF és a Világbank sok száz közgazdásza a mai napig világgazdasági elemzéseket készít, valamint kért és kéretlen tanácsokat ad a tagállamoknak. Bajbajutott országok hitelezése esetén a tanácsok követését a segítségnyújtás feltételéül szabják.

Évtizedekig hírhedtek voltak a két szervezet neoliberális reformdiktátumai, amelyeket a csőd szélére jutott latinamerikai, afrikai és kelet-európai államokra kényszerítettek.

Kiegyensúlyozott költségvetés, alacsony infláció, dereguláció, versenyképesség növelés és privatizáció – hangzott a recept.

Az intézkedések rendszerint lakossági tiltakozást váltottak ki, amelyek gyakran hatástalanok maradtak, mint például az évtizedek óta újra és újra a csőd szélére jutó Argentínában.

Ördögi kör

A fordulatot minden idők legnagyobb hitelfelvevője, Görögország hozta. Az IMF elismerte, hogy túl szigorú megszorításokat vártak el a dél-európai országtól, amelyek recesszióhoz vezettek. Ezért csökkentek az állami bevételek, így az IMF által megkövetelt hiánycél eléréséhez újabb megszorításokat kellett alkalmazni. Ördögi kör állt elő.

Keynes reneszánsza

Oliver Blanchard

Az IMF politikája sokat változat az elmúlt években. Ebben nagy szerepe van a szervezet Keynes-i elveket valló vezető közgazdászának, Oliver Blanchardnak.

Nagyobb fiskális szabadságot adnak a hitelfelvevő országoknak, engedélyezik a lassabb kiadáscsökkentést, ha ez állami beruházásokkal és ezen keresztül gazdaságélénkítéssel párosul.

Válságban a válságkezelő

Az IMF vezetője az alapítás óta európai, a Világbanké pedig amerikai. Előbbi 11 elnökéből 5 francia volt, ahogy a most az Európai Központi Bank élére váltó Christine Lagarde és elődje, a szexbotrányba keveredett Domonique Strauss-Kahn is.

Ugyanakkor az IMF tőkéjének már csak 30%-át adják az európaiak. Kontinensünk legnagyobb részvényes, az 5,3%-ot birtokló Németország. A legtöbb tőkét, 16,5%-ot az USA biztosítja. Ezzel együtt az immár 189 tagállam között nincs abszolút többségük az észak-atlanti szövetségeseknek.

Ázsiai konkurencia

Érthető, hogy az egyre több pénzt adó feltörekvő országok, mindenekelőtt Peking nagyobb beleszólást követelnek. Kína a globális GDP 19%-át állítja elő, az IMF-nél viszont csak 6%-os szavazati hányaddal rendelkezik. India esetében 8 és 2,6 százalék ez az arányszám. Az alulreprezentáltság távol tartja a feltörekvő országokat a két szervezettől. Kína egyre inkább önállóan hitelez. A kommunista ország immár a világ legnagyobb kölcsönnyújtója. Eközben az IMF hitelkihelyezési volumene csökken. A görög válság időszakában még 80 milliárd dollár volt, mára csak 37. Kína az ’Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank’ létrehozásával a Világbank konkurensét is megteremtette.

Jeroen Dijsselbloem

Kristalina Georgieva

Ha az IMF nem enged nagyobb beleszólást a feltörekvő országoknak, befolyása megállíthatatlanul csökkenni fog – vélik a közgazdászok. Nagyobb szavazati arányt és Európán illetve Amerikán kívülről jövő vezetőt javasolnak. Erről egyelőre hallani sem akarnak az öreg kontinensen. Már folyik az alkudozás, hogy a 1945 óta fennálló ’gentlemen’s agreement’ jegyében ki legyen Lagarde utódja. A volt holland pénzügyminiszter, Jeroen Dijsselblome, a brit jegybank elnöke, Mark Carney és a Világbank ügyvezetője, a bolgár Kristalina Georgieva a legesélyesebbek.

Az elsők között. Magyarország a szocialista blokkból elsőként, 1982-ban csatlakozott az IMF-hez és a Valutaalaphoz. Rögtön, majd több alkalommal is hitelt vettük a két szervezettől, 1996-ban a Horn-kormány a Bokros-csomag néven elhíresült stabilizációs intézkedések támogatására kötött megállapodást. Később, 2008-ban a Gyurcsány-kormány kért az IMF-től 20 milliárd dollárt, amelyet 2013-ban az Orbán-kabinet törlesztett. Magyarország a megnövekedett gazdasági súlya miatt, immár 0,4% szavazati aránnyal rendelkezik a nemzetközi pénzügyi szervezetben.
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit
Hirdetés

Hírek

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...