Kezdőlap Pénzvilág Nőtt a befektetési alapok vagyona
No menu items!

Nőtt a befektetési alapok vagyona

Júliusban 0,2 százalékkal, 12 milliárd forinttal emelkedett a befektetési alapokban kezelt vagyon, a hónap végén a BAMOSZ-tagok együttesen 6225 milliárd forintot kezeltek – közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ).

Az elmúlt hónapban a tőkeáramlások eredője mínusz 44 milliárd forint volt, így a vagyongyarapodás a pozitív hozamoknak köszönhető. Az egyes kategóriáknál ezúttal is eléggé egyhangú a kép, mindössze három kategória esetében látható tőkebeáramlás és a zártkörű alapoknál.

A kötvényalapoknál a tőkeáramlások eredője gyakorlatilag nulla volt, ami a rövid futamidejű kötvényeknél beáramlott, az a hosszú és a szabad futamidejű kötvényalapoknál kiáramlott. A hozamokkal együtt a kötvényalapok vagyona 0,7 százalékkal nőtt, és július végén 1318,9 milliárd forintot tett ki.

Az ingatlanalapokból júliusban 74 milliárdnyi tőke távozott, ebből azonban közel 40 milliárd forint technikai jellegű tőkekivonás volt. Egy ingatlan alapok alapját ugyanis kiegyensúlyozott vegyes alappá alakítottak át, ami negatívan érintette a tőkemozgást. E nélkül is tőkekiáramlás volt azonban az ingatlanalapokból – jegyzi meg a BAMOSZ -, melyeknek a vagyona 4,1 százalékkal, 1552,5 milliárd forintra mérséklődött.

A vegyes alapoknál a kategóriát váltó közel negyven milliárdos ingatlan alapok alapja pozitívba lendítette a vegyes alapok tőkeáramlását, ami így 36 milliárd forintot tett ki. A vegyes alapok vagyona júliusban 4,7 százalékkal, 1105,4 milliárd forintra nőtt, stabilan ezer milliárd forint fölött van.

A részvényalapokból 2,7 milliárd forint távozott, de a hozamok kedvezően alakultak, így összességében a részvényalapok vagyona 1,6 százalékkal, 426,8 milliárd forintra gyarapodott.

A tőkevédett alapokból 3 milliárd forintot vontak ki a befektetők. A hozamoknak köszönhetően mérséklődött ugyan a vagyonvesztés, de így is 1,6 százalékos vagyonvesztést könyvelhettek el, eszközértékük július végén 131,8 milliárd forint volt.

Az abszolút hozamú alapokból 5,5 milliárdnyi tőke távozott júliusban. A hozamok pozitívan alakultak, és a tőkekivonást olyannyira kompenzálni tudták, hogy a vagyon 0,3 százalékkal gyarapodva a hónap végén meghaladta a 864 milliárd forintot.

A származtatott alapok esetében az összvagyonhoz viszonyítva nagyobb visszaváltás történt, összege megközelítette a 12 milliárd forintot. A hozamok messze nem tudták ledolgozni a tőkekivonást, így a vagyon 5,3 százalékkal, 166,9 milliárd forintra csökkent.

A pénzpiaci alapok esetében ezúttal egymilliárd forintos tőkebeáramlás volt tapasztalható, a vagyon 1,7 százalékkal, 75,4 milliárd forintra emelkedett.

Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapokba is tőkebeáramlás volt. A hozamok tovább segítették a növekedést, így vagyonuk 4,3 százalékkal, 495,2 milliárd forintra nőtt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egy lánc, ami nem szakadhat el. A hatékony ellátási lánc menedzsment titka

Századunkban globális szinten a termelő és a szolgáltató vállalatok többsége először a COVID-19 járvány idején szembesült az alapanyagok, a részegységek, az alkatrészek tartósabb hiányával, a beszállítások akadozásával, leállásával.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Ilyen a karakuri monozukuri Motomachiban: a Toyota dolgozói önállósága sokat segít

A tökéletesség nem állapot, hanem vágyott cél – noha ez a kijelentés akár buddhista életfilozófiának is beválna, jelen esetben a Toyota egyik mintaüzemének működésére vonatkozik.
Hirdetés

Hírek

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.

Az Európai Bizottság szerint törvényt sértett a Temu

A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság. 

Nem szárnyal a gazdaság: ismét lejtmenetben a nagyvállalatok hangulata

Újfent megközelítette a tavaly év végén mért állapotot a hazai nagyvállalatok gazdasági kilátásairól és várakozásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index, 4 pontos csökkenéssel jelenleg -6 ponton áll.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Továbbra is hasít a bölcsődei térítési díj támogatása

A kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiacra való visszatérését segítő program már több mint 11 ezer család számára jelentett kézzelfogható segítséget.

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.