Hordozható zajmérőt igényelhetnek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében élők: a lakók között harminc eszközt osztanak ki, amelyeket határozott ideig használhatnak – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
A készülékekkel az érintettek összehasonlíthatják a környezetükben található berendezéseket vagy létesítmények, az elhaladó járművek zaját. A lehetőséggel élni kívánók a XVIII. kerületi polgármesteri hivatal környezetvédelmi csoportjának címzett levélben vagy e-mailben jelezhetik igényüket.
A minisztérium hozzátette, a Közlekedéstudományi Intézet mobil eszközökkel folyamatosan ellenőrző zajméréseket végez a repülőtér környékén, két zajmérő műszert áthelyezne, emellett a jelenlegi hat mérőállomás mellé még hetet telepítene.
Az ITM kitért arra is, hogy a repülés szabályainak módosításával az eddigi öt helyett tíz csomóra emelték a megengedett hátszélkomponens mértékét, így éjfél és hajnali 5 óra között a forgalom kilencven százaléka a gyérebben vagy egyáltalán nem lakott délkeleti irányba száll fel vagy onnan közelíti meg a ferihegyi légikikötőt.
A város feletti repülésekre ebben az időszakban büntetődíjat szabnak ki, ez az intézkedés várhatóan szeptemberben lép életbe.
A Budapest Airport május közepén újraindította lakossági ablakszigetelési, ablakcsere programját, amelyben hat milliméter vastagságú plusz üvegtáblát helyeznek fel a zajgátló védőövezetben lévő ingatlanok lakó- és pihenőhelyiségeinek nyílászáróira. A pótlólagos ablakszigetelés költségeit teljes egészében a Budapest Airport finanszírozza, e célra fordítja majd az újonnan bevezetett díjtételből származó bevételeket is.