Kezdőlap Pénzvilág Felére esett vissza az MKB profitja
No menu items!

Felére esett vissza az MKB profitja

Az MKB-csoport korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye 11,9 milliárd forint volt az idei első fél évében, 53,5 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.

A nyereség visszaesését a bankcsoport azzal indokolta, hogy az első fél évében jelentős átrendeződés történt az adózott eredmény terhére és a teljes átfogó jövedelem javára – az értékpapír- és IRS (kamatcsere)-eszközök eredményre gyakorolt hatása miatt az IFRS előírásokkal összhangban. Míg 2018 első fél évét emelkedő hozamkörnyezet jellemezte, addig idén az első fél évben már a csökkenő hozamtrend hatott a nyereségre – közölte a bank.

Az MKB-csoport teljes átfogó jövedelme 2019 első fél évében 13,7 milliárd forint volt, 4,3 százalékos növekedés a 2018 második fél évéhez viszonyítva.

A bank tájékoztatása alapján a csökkenő hozamkörnyezet okozta átrendeződés során az értékpapír-portfólió kamatkockázatát fedező IRS (kamatcsere) ügyletek negatív átértékelési hatása az adózott eredményt rontotta, míg a tőkével szemben átértékelendő állampapírok átértékelési eredménye, és ezen keresztül az egyéb átfogó jövedelem jelentősen javult éves összevetésben.

A bank mérlegfőösszege az idei első fél év végén 1828 milliárd forint volt, ami 10 százalékos éves csökkenés.

A bruttó ügyfélhitelek egy év alatt 7,3 százalékkal 968 milliárd forintra csökkentek.

A bank közölte, az adózott eredményre pozitívan hatott a költségcsökkentési programok eredménye, a kedvező kockázati tartalékolás és a társasági adó összege is, a minimumadó és a halasztott adó elszámolása összességében nulla közeli adóhatást eredményezett.

A tőkearányos megtérülés (korrigált ROAE) így 14,4 százalék lett, ami 2018 második fél évhez képest 150 bázisponttal emelkedett.

A nem teljesítő hitelek aránya (az NPL-ráta) 4,4 százalékra csökkent, a tőkemegfelelés 19,3 százalékot ért el.

Az MKB-t idén június 17-én vezették be a BÉT-re, a tőzsdei bevezetés óta MKB-részvényre még nem történt üzletkötés.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Európa nem bukott akkorát. Megvan az EU-USA megállapodás: 15%-os vám és milliárdos energiadeal

Az Egyesült Államok a jövőben az uniós export túlnyomó többségére egységes, 15 százalékos vámtarifát alkalmaz.

Beiskolázás okosan: így kaphatod vissza az elköltött pénz 20%-át

Közeleg a szeptember, a gyerekes családoknál már gőzerővel folyik a beiskolázáshoz szükséges eszközök beszerzése. Mindez sokak számára jelentős anyagi megterhelést jelenthet, már egyetlen gyerek beiskolázása is több százezer forintba kerülhet attól függően, hogy a hagyományos tanszereken túl szükség van-e valamilyen drágább elektronikai eszköz (laptop, tablet) beszerzésére is. Ilyenkor segítséget nyújthatnak az önsegélyező és egészségpénztárak, amelyek többek között a gyerekneveléssel, gyerekvállalással kapcsolatban is nyújtanak szolgáltatásokat a pénztártagok számára.

Összefogással javítható a magyar hagyma piaci pozíciója

Az időjárás is kedvezett idén a hazai hagymatermesztésnek. A jó szezon azonban nem csak hazánkra jellemző, európai versenytársaink is kiváló termést várnak, ami akár túlkínálathoz és dömpingárakhoz is vezethet. A magyar hagyma versenyképessége elsősorban megfelelő fajtahasználattal, a tárolókapacitások fejlesztésével, illetve a termelők összefogásának erősítésével növelhető.

Korábban érkezik a szeptemberben esedékes családi pótlék, GYES és GYET

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is már a tanévkezdés előtt, augusztus végén megkapják a családok a szeptemberben esedékes, alanyi jogon járó családtámogatásokat.
Hirdetés

Hírek

Európa nem bukott akkorát. Megvan az EU-USA megállapodás: 15%-os vám és milliárdos energiadeal

Az Egyesült Államok a jövőben az uniós export túlnyomó többségére egységes, 15 százalékos vámtarifát alkalmaz.

Beiskolázás okosan: így kaphatod vissza az elköltött pénz 20%-át

Közeleg a szeptember, a gyerekes családoknál már gőzerővel folyik a beiskolázáshoz szükséges eszközök beszerzése. Mindez sokak számára jelentős anyagi megterhelést jelenthet, már egyetlen gyerek beiskolázása is több százezer forintba kerülhet attól függően, hogy a hagyományos tanszereken túl szükség van-e valamilyen drágább elektronikai eszköz (laptop, tablet) beszerzésére is. Ilyenkor segítséget nyújthatnak az önsegélyező és egészségpénztárak, amelyek többek között a gyerekneveléssel, gyerekvállalással kapcsolatban is nyújtanak szolgáltatásokat a pénztártagok számára.

Korábban érkezik a szeptemberben esedékes családi pótlék, GYES és GYET

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is már a tanévkezdés előtt, augusztus végén megkapják a családok a szeptemberben esedékes, alanyi jogon járó családtámogatásokat.

Devizapiac – Erősödött kissé reggelre a forint

Az euróval és a svájci frankkal szemben kissé erősödött, a dollár ellenében nem változott a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Dráguló ingatlanok és hitelroham: indul az Otthon Start

Szeptember 1-jén indul az államilag támogatott Otthon Start program, amely fix 3 százalékos kamattal kínál lakáshitelt. A Banknavigator.hu szerint példátlan az érdeklődés: a hitelkeresések száma nyolcszorosára nőtt a bejelentés óta. Csongrádi Richárd  pénzügyi szakértő szerint az árak akár 20–30 százalékkal is emelkedhetnek, ezért aki vásárolni tervez, annak érdemes mielőbb lépnie. A jogosultsági feltételek rugalmasabbak a korábbiaknál, de az adminisztráció összetett és időigényes. A maximum vételár lakásnál 100, családi háznál 150 millió forint. A program várhatóan jelentős hatást gyakorol a lakáspiacra, különösen Budapesten, ahol egyes kerületeken már most 65 százalékkal nőtt a kereslet.

Veszélyes lehet trükközni az Otthon Start hitellel

Az Otthon Start meghirdetése óta a lakáspiacon élénk a forgalom, és sokan próbálják a maximumot kihozni az új támogatási rendszerből.

Iskolába e-rollerrel? 5 fontos tipp Bécstől a biztonságos közlekedéshez

Ahogy egyre több gyerek választja az elektromos rollert az iskolába menet, úgy válik egyre fontosabbá a biztonságos közlekedésre való felkészülés is.

Bank360: Nem elég az átlagbér a lakástámogatások kimaxolásához

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz.
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.