Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Magyar falu program - kétmilliárd forint sportparkokra
No menu items!

Magyar falu program – kétmilliárd forint sportparkokra

A kormány kétmilliárd forinttal támogatja sportparkok építését a Magyar falu program keretében. Az intézkedéssel a kistelepüléseken élők számára teremtenék meg a mindennapos sportolás lehetőségét.

Gyopáros Alpár

A programért felelős Gyopáros Alpár kormánybiztos az érintett települések vezetőivel folyamatosan egyeztet a falvak igényeiről, a támogatási célok bővítéséről, és a visszajelzések nyomán döntöttek az új sportfejlesztési lehetőség biztosításáról, amellyel csaknem kétszázötven ötezernél kevesebb lakosú település élhet – közölte a Miniszterelnökség.

A kormány célja, hogy a mindennapos sportolás lehetőségét minden településen elérhetővé tegye, ehhez ezekkel a könnyen hozzáférhető és ingyenesen használható létesítményekkel akar hozzájárulni.

A korábban tartaléklistára került települések a napokban kapják meg az értesítést, hogy a Magyar falu program keretében lehetőséget kapnak a megálmodott fejlesztés megvalósítására.

239 önkormányzat 40, 7 önkormányzat pedig 70 négyzetméteres sportparkot alakíthat ki.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mi jót hoz nekünk a HotelPremio Group és az Utazómajom együttműködése?

Az Utazómajom értékesítése a továbbiakban a HotelPremio Group média üzletágához tartozik majd

Drónforradalom az agráriumban, együttműködés a forgalmazásban

A fejlődés elterjedését szeretné segíteni az ABZ Drone Kft. azzal a szerződéssel, melyet a napokban kötött az Agrovario Kft.-vel.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Navracsics Tibor: Magyarország hatékonyan és jól tudja hasznosítani az uniós forrásokat

Az önkormányzatok iparűzésiadó-növekményének egy részéből, 65 milliárd forintból indul 2025. január 1-jétől a versenyképes járások program
Hirdetés

Hírek

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Végre erősödött hétfő reggelre a forint

A novemberi kezdéshez képest 0,8 százalékkal áll gyengébben a forint hétfő reggel az euróval, 4,7 százalékkal gyengébben a dollárral és 1,5 százalékkal gyengébben a svájci frankkal szemben.

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.