Kezdőlap Pénzvilág Uniós átlag alatt az adóelkerülés mértéke itthon

Uniós átlag alatt az adóelkerülés mértéke itthon

Eredményesek a kormány gazdaságfehérítő intézkedései az Európai Bizottság tanulmánya szerint: az áfa-adórés öt év alatt 12 százalékponttal csökkent, egyszámjegyűre zsugorodott az adóelkerülés mértéke – közölte Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.

Izer Norbert

Az államtitkár elmondta: a bizottság tanulmánya alapján a magyarországi becsült áfa-adórés – azaz a költségvetésből kieső áfabevétel – mértéke a 2013. évi 21 százalékról 9 százalékra csökkent 2018-ban. A legnagyobb csökkenést 2017-ről 2018-ra sikerült elérni, amikor 13,9 százalékról a bizottság szakértőinek előzetes becslése alapján megközelíthette a 9 százalékot az adórés mértéke. Ez nemcsak azért példaértékű, mert a 10 százalékos uniós átlag alatti érték, hanem azért is, mert nagyon rövid idő alatt sikerült ekkora tisztulást elérni a piaci szereplők körében.

Emlékeztetett, hogy a gazdaságfehérítés online korszakának a kezdete 2014. szeptember 1-re datálódik, ugyanis akkortól kötelező az online pénztárgép használata. A következő évben indult az ekáer (elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer) éles üzeme, majd 2018. július 1-jén debütált az adócsalás elleni fellépés harmadik pillére: az online számlázás rendszere, amelynek jelentős szerepe volt abban, hogy tavaly 9 százalékra csökkent az adórés mértéke.

Az adatokat ismertetve az államtitkár elmondta, hogy eddig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendszerén keresztül már mintegy 53 millió számlát küldtek be a vállalkozók. A folyamatosan beáramló adatok segítségével az adóhivatal kockázatelemzői szinte azonnal észlelik az adózóknál felmerülő kockázatokat, amelyekre a revizorok gyorsan reagálnak – összegezte az online szisztéma előnyét Izer Norbert.

A piaci elemzők értékelése szerint is bevált az online számlarendszer, amely számításaik szerint egy év alatt 200-250 milliárd forint plusz bevételt termelt az államkasszának – jegyezte meg, hozzátéve, hogy 2019-ben az áfa-adórés mértéke még tovább csökkenhet, mivel az idei az első olyan év, amikor teljes évben érvényesül az online számlázás bevételekre gyakorolt hatása.

Brüsszel évről évre méri minden egyes tagállam esetében a várt áfabevételek és a ténylegesen beszedett összeg közötti különbséget. Ez az úgynevezett áfa-adórés, amelybe az adóelkerülés miatt elméletileg kieső költségvetési bevételeken kívül beleszámít például a fizetésképtelenség, felszámolás és egyéb tagállami sajátosságok miatt kalkulált összeg is.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vállalati tömegközlekedésre szoktatnák át a dolgozókat

Autó helyett céges busszal munkába járni nemcsak olcsóbb és kényelmesebb lehet, hanem mérhetően környezetkímélőbb is - ezt bizonyítja az Audi Hungaria példája, ahol már el is indult az a program, amelyben a dolgozókat a vállalati közösségi közlekedés felé terelik. A teljesen magyar fejlesztésű MyBusDirect szoftver nemcsak optimalizálja a céges járatokat, de pontos adatokkal is szolgál a fenntarthatósági jelentésekhez.

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.
Hirdetés

Hírek

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.