Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Államháztartás - nyolc hónap alatt 51,2 százalékos hiány
No menu items!

Államháztartás – nyolc hónap alatt 51,2 százalékos hiány

Augusztusban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 158,0 milliárd forint volt, így a deficit az év első nyolc hónapjában 510,8 milliárd forintot, az éves terv 51,2 százalékát tette ki  – jelentette előzetes adatai alapján a Pénzügyminisztérium.

Az év egészére kitűzött, a GDP-arányában 1,8 százalékos hiánycél továbbra is tartható, elérhető – szögezte le a minisztérium.

Tartható a hiánycél a szaktárca szerint

Az államháztartás központi alrendszerén belül az év első nyolc hónapjában a központi költségvetés hiánya 589,3 milliárd forintot tett ki, az elkülönített állami pénzalapok 81,8 milliárd forintos többletet értek el, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 3,3 milliárd forintos deficittel zártak.

A költségvetési bevételek között augusztus végéig általános forgalmi adóból az éves előirányzat 67,7 százaléka, személyi jövedelemadóból 67,0 százaléka, míg szociális hozzájárulási adóból és a foglalkoztatáshoz kapcsolódó járulékokból 65,8 százaléka teljesült.

A kiadási oldalon folytatódott az uniós támogatások megelőlegezése: az év első nyolc hónapjában teljesült 952,5 milliárd forint uniós kiadással szemben az utófinanszírozás alapján eddig 467,3 milliárd forint bevételt könyvelhetett el a nemzeti büdzsé. A különbség megegyezik az első nyolc havi deficit 95 százalékával.

Másrészt belföldi forrás biztosítja többek között a lakosság életkörülményeinek javítását célzó Modern városok program és a Magyar falu program megvalósítását, az ország számos részén a közút- és vasúthálózat felújítását, illetve ösztönzi a vállalkozások termelékenységének növelését szolgáló beruházásokat.

A gyermekvállalás népszerűsítése és a gyermeknevelés támogatása érdekében júliustól elindult a Családvédelmi akcióterv legtöbb eleme, míg az iskolakezdésre tekintettel a szeptemberi családtámogatásokat – többek között a családi pótlékot – már augusztusban megkaphatták az érintettek, ami 30,7 milliárd forint előrehozott kiadást jelentett.

Az első nyolc havi hiány időarányosan összhangban van a bevételek és kiadások elkövetkezendő hónapokra várható  alakulásával, amit megalapoznak az elmúlt időszak gazdasági folyamatai, illetve korábban meghozott kormányzati intézkedések – különösen a 2016-ban megkötött bérmegállapodás és a Gazdaságvédelmi akcióterv elindult elemei. Ezek hozzájárulnak a költségvetés stabilitásának fenntartásához, valamint a kormány társadalompolitikai céljainak eléréséhez.

Azon túl, hogy a foglalkoztatottak létszáma hónapok óta meghaladja a 4,5 millió főt, amire a rendszerváltás óta nem volt példa, a keresetek szintén kétszámjegyű emelkedést mutatnak. Ennek nyomán a bérből és munkából élők egyre több pénzt vihetnek haza, az adócsökkentéseknek és adókedvezményeknek köszönhetően pedig még tovább javul a családok anyagi helyzete – közölte a Pénzügyminisztérium.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Az első negyedévi 640 ezer forintról az utolsó negyedévre 678 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár Debrecenben, ez 6 százalékos emelkedést jelent.

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

A magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszerpazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja hazánk hívni a figyelmet

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.