Kezdőlap Cégvilág Veszteséges, kivonulhat a Tesco Lengyelországból
No menu items!

Veszteséges, kivonulhat a Tesco Lengyelországból

A boltbezárások után teljes lengyelországi üzletágától megválhat a Tesco – értesült a Magyar Nemzet londoni forrásból. Ugyanakkor a veszteséges lengyel leányvállalat leépítése várhatóan nem érinti majd a magyar áruházakat.

A cikkben közölték: Lengyelországban a vevő az a lengyel piacra tavaly belépett, szintén brit kötődésű Dealz nevű diszkontlánc lehet, amely rohamtempóban terjeszkedik a közép-európai piacon.

Veszteségesek a lengyel Tesco hipermarketek

A Tesco anyavállalat központjában azt követően került ismét napirendre a tulajdonoscsere, és születhetett befektetői döntés arról, hogy a diszkontok térhódítása miatt globálisan piaci hátrányba került multi megválik a közép-európai Tesco Europe csoport veszteséges lengyelországi üzletágától, hogy nemrégiben újabb négy hipermarketet és egy nagykereskedelmi centrumot zártak be Lengyelországban.

A lengyel kivonulás azért érdekes a magyar üzletág szempontjából, mert a Csehországban és Szlovákiában működő két másik visegrádi piaccal együtt négyen alkotják a Tesco Europe közép-európai csoportot, amelyet az anyavállalatnál jól jövedelmező leányok társaságaként tartanak számon, kivéve a lengyelországi vonalat.

A Magyar Nemzet megkereste Tesco-Global Áruházak Zrt.-t, amely azt közölte: a lengyelországi boltokat érintő döntések célja, hogy az üzletág teljesítményét javítsák, ezáltal közelítsék a másik három közép-európai piac eredményéhez.

A döntések a sajátos lengyel piaci körülményekre reflektálnak, nincsenek hatással a cseh, a szlovák és a magyar üzletág működésére vagy a magyar vásárlókra – szögezte le az áruházlánc.

Matt Simister

A cikkben felidézték, hogy Matt Simister, a Tesco Europe vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjúban a nyáron úgy fogalmazott: a cseh, a szlovák és a magyar piacon nagyon erős, nyereséges áruházaik vannak.

Akárcsak Nagy-Britanniában, a magyar kiskereskedelemben is felismerték, hogy a vásárlók egyre inkább a diszkontüzleteket keresik, és már nincs akkora igény az óriási hipermarketekre a városok szélén. Matt Simister erről azt mondta, hogy Magyarországon a hiperek átalakításával járó új stratégiájuk szerint a tízezer négyzetméternél nagyobb áruházakban optimalizálják a saját eladóteret, a kínálat minőségi irányba koncentrálódik, és ismert márkák jelennek meg bérlőkként a bevásárlóközpontokká váló épületekben.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.
Hirdetés

Hírek

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.