Kezdőlap Turizmus Nyertesek és vesztesek - Átrendeződés előtt a turisztikai piac

Nyertesek és vesztesek – Átrendeződés előtt a turisztikai piac

A Thomas Cook csődje felkavarta az idegenforgalmat. Sokan a TUI-t vélik a nagy nyertesnek. A cég árfolyama az egekbe szökött. Ugyanakkor egyes szakértők a csődöt figyelmeztetésnek, jelzésnek tekintik az teljes idegenforgalmi üzletág számára.  

TUI,  a legnagyobb nyertes

A TUI veheti át a becsődölt társaság ügyfeleinek nagy részét?

A hannoveri központú TUI (Touristik Union International) a kontinens és egyúttal Németország legnagyobb utazási konszernje. Az 1962-ben alapított cégnek 69 ezer alkalmazottja, évi 21 millió utasa és 19 milliárd euró bevétele van. 150 saját repülővel, 330 hotellel és 16 tengerjáró hajóval is rendelkezik. A tavalyi évet 1,1 milliárd euró nyereséggel zárta. Biztos profitálni fog a Thomas Cook csődjéből. Mindkét cég a kontinens szinte minden országában jelen volt leányvállalataival.

Az utaztatás, a szállás és az ellátás együttes értékesítése az egyik legjövedelmezőbb tevékenység az utazási irodáknak. Ezen a területen erős volt a Thomas Cook. A korábbi utasai jó része minden bizonnyal a jövőben a TUI-nál foglal majd – vélik a hamburgi Berger bankháznál. Ennél is fontosabb, hogy a nyaralási desztinációk negyedére – legalábbis átmenetileg – csak a TUI-nak lesznek charterei. Monopolhelyzetével felverheti az eladása árakat és egyúttal még jobb kondíciókat alkudhat ki a hoteleknél.

Sok pénzpiaci elemző ennek ellenére nem látja rózsásan a német konszern jövőjét. Általában bizonytalanok az utazási irodák kilátásait illetően. A Bloombergnél a csődöt figyelmeztetésnek, jelnek az egész idegenforgalom számára. Az irodák jövője annak ellenére bizonytalan, hogy a turizmus lendületesen nő.

Tengerpart. Tömegturizmus vagy fenntartható turizmus jön

Az ENSZ szakosított ügynöksége, a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) 2035-ig 50%-os növekedést prognosztizál. Ugyanakkor egyre több az utazásszervező, az árak nyomottak, ráadásul egyre inkább az individuális nyaralás és utazásszervezés a trend.A Bloomberg szerint ez vezetett a főleg csomagajánlatokat kínáló Thomas Cook csődjéhez. A piac meggyőzőnek találta az érvelés, a TUI tőzsdei árfolyam emelkedése csak néhány napig tartott.

Vannak eltérő vélemények is. Egy másik amerikai elemzőcég, a Bernstein Researche szerint a nyaralások csomagban történő értékesítése felett nem járt el az idő. Szerintük sokan továbbra is kevés időt és energiát akarnak fordítani az üdülés megszervezésére, ezért a jövőben is utazási csomagokat fognak foglalni.

A Condor a küzdőtéren maradt

Jól jönne az állami segítség

A Thomas Cook leányvállalata Németország legnagyobb charter légitársasága. A Condornak 5000 alkalmazottja, 53 repülője, évi 7,5 millió utasa van. A Thomas Cook legtöbb leányvállalatával szemben nem jelentett nem sokkal az anyacég bedőlése után csődöt. A német állam segítségében bízik, és a túlélésért küzd. Független attól, hogy ez sikerülni fog-e, a szakértők átrendeződésre számítanak az egész európai és különösen a német charterpiacon. A Lufthansát, illetve a Condorhoz hasonló profilú leányvállalatait várják az átrendeződés győzteseként.

A TUI-hoz hasonlóan a Lufthansa árfolyamok szárnyalása sem tartott sokáig. A British Airways, a mögötte álló konszern, az IAG első féléves üzleti számainak ismertetése hamar kijózanította a piacokat. A brit konszern a Lufthansánál háromszor gyorsabban, 8%-al növekedett.

A bevételek növekedése ellenére – az utazási irodákhoz hasonlóan – nehéz a légitársaságok helyzete is. Hiába emelkedik megállíthatatlanul az utazók száma, az üzemanyag egyre drágább, a verseny egyre nagyobb, az árak egyre nyomottabbak.

Kockázati tényezők

Az elemzők mindig óvatosak az utazási piac, és egyes utazási irodák jövőjének megítélésében. Ez ugyanis nem csak a piaci folyamatoktól, de előre nem látható geopolitikai eseményektől is függ. Háborúk és terrortámadások egyik napról a másikra elijeszthetik a nyaralni vágyókat egy régiótól vagy akár általában az utazástól is.

Az is kiszámíthatatlan, miként tudnak a nagy konszernekre reagálni a trendre, miszerint a környezetvédelem a társadalmi érdeklődés középpontjába került és egyre többen a fenntartható turizmust követelik. A nagy irodák tipikusan repülős utakat kínálnak és ezek mellett a tengerjáró hajókkal csinálják a legnagyobb üzletet. Ökológiai szempontból mind a kettő problémás módja a nyaralásnak.

Tisztul a piac

A bizonytalanságot mutatja, hogy a 18 legfontosabb európai turisztikai vállalkozást, többek között a TUI-t, a legnagyobb légitársaságokat, az Accor szállodaláncot és a tengeri hajóutakat kínáló Carnivalt magába foglaló tőzsdeindex, a Stoxx Europe 600 értéke évek óta változatlan. Sőt, a Thomas Cook csőd legnagyobb nyerteseinek tartott TUI és Lufthansa papírjainak árfolyama 12 havi átlagban harmadával csökkent.

Elemzők abból indulnak ki, hogy hosszútávon a kontinensen csak a három legnagyobb légitársaság, a Lufthansa, az IAG és az Air France-KLM, valamint a piacvezető utazásszervező konszern, a TUI jövője biztos. A Thomas Cook után tehát várhatóan mások is eltűnnek a porondról.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása

Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-, gyümölcs árusítása, de ha valaki üzletszerűen értékesíti terményeit, akkor azt őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként érdemes végeznie - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.