Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Csok-mérleg. 340 milliárd forint, 55 ezer vállalt gyerek
No menu items!

Csok-mérleg. 340 milliárd forint, 55 ezer vállalt gyerek

Eddig mintegy félmillió magyar ember otthonteremtését segítette a kormány a családi otthonteremtési kedvezményen keresztül. A támogatási összeg eléri a 340 milliárd forintot – közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

Novák Katalin: családbarát ország építése a cél. Kép: Árvai Károly

Novák Katalin elmondta: 2019. augusztus végéig 114 ezer család igényelte a csokot, ami az átlagos gyerekszámmal kalkulálva csaknem félmillió magyar embert jelent.

Hozzátette, a támogatási összeg eléri a 340 milliárd forintot, ennyivel kevesebbet kellett költeniük ezeknek a családoknak összesen az otthonteremtésre.

Közölte: a 2015. július 1-jén bevezetett csok támogatottjainak mintegy fele kétgyermekes, 37 százaléka pedig háromgyermekes, és eddig a csokhoz kapcsolódóan

55 ezer gyermek megszületését vállalták előre a szülők vagy leendő szülők.    

Az államtitkár arról is beszámolt: az újépítésű lakások és házak esetében tíz építkezésből kilenchez, míg a használt lakásoknál minden hatodik vásárláshoz veszik igénybe csokot. A támogatás kétharmadát új, egyharmadát használt ingatlanra fordítják a családok.

Novák Katalin kitért arra, egyre többen élnek azzal a lehetőséggel is, hogy idén július 1-jétől a csokhoz kapcsolódó kedvezményes hitelt már használt ingatlanok vásárlásához is igénybe lehet venni. Elmondta, a július 1-je óta felvett kölcsönök esetében már többen igényeltek hitelt használt lakáshoz, mint újhoz.

Az államtitkár kiemelte, a csok és az otthonteremtési program egyéb elemei iránt töretlenül nagy az érdeklődés, már 60 ezer család élt a családvédelmi akcióterv által nyújtott lehetőségek valamelyikével.

Hangsúlyozta: a kormány célja az otthonteremtési programon keresztül is az, hogy minél könnyebb legyen Magyarországon családot alapítani, dolgozni, minél jobb legyen itt élni.

“Szeretnénk ha Magyarország előbb-utóbb valóban egy családbarát ország lenne” – jelentette ki Novák Katalin.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.

NAV- közérthető kiadvány foglalja össze az szja-nyilatkozatokat

Január az szja-nyilatkozatok hónapja, aki egész évben a kedvezményekkel növelt fizetését szeretné kézhez kapni, ebben az időszakban kell jeleznie munkáltatójának, milyen kedvezményeket szeretne érvényesíteni.

28 milliárd forintból indul a hallgatói életutat támogató program

Egy olyan, a hallgatók tanulását támogató programot indítanak 28 milliárd forintból, amely a kitartást segíti, a hallgatói életutat támogatja.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.
Hirdetés

Hírek

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás