Kezdőlap Fogyasztóvédelem Temetői árusítás. Kötelező nyugtát adni
No menu items!

Temetői árusítás. Kötelező nyugtát adni

A temetői virágok, koszorúk, gyertyák és mécsesek árusítására is az általános kereskedelmi előírások érvényesek – közölte az állami fogyasztóvédelmet felügyelő Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A temetők környékén megnövekedett forgalommal is számolni kell. Kép: MTI/Honéczy Barnabás

A Magyar Nemzet érdeklődésére az ITM kiemelte, hogy a virágboltok, virágot árusító pavilonok üzleteknek minősülnek, így ezekre is vonatkozik az előírás, hogy fel kell tüntetni a nyitvatartási időt, elérhető helyen kell tartani a vásárlók könyvét, panasz esetén pedig tájékoztatást kell adni a békéltető testület elérhetőségeiről.

Azoknak a kereskedőknek, akik közterületen értékesítenek, például a temetők bejárata melletti asztalokról árusítanak, ugyancsak jelezniük kell a vállalkozás nevét és székhelyét – tette hozzá a tárca.

Akár virágról van szó, akár dekorációs tárgyról, a bruttó árat üzleti és közterületi értékesítés esetén is egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan, forintban kell feltüntetni.

A vásárlásról kötelező blokkot, nyugtát adni. Fontos szabály, hogy több eladási ár egyidejű feltüntetése esetén a kereskedő köteles az alacsonyabbik felszámítására – emelte ki a minisztérium.

Arra is rámutatott, hogy halottak napja környékén a temetők általában hosszabb nyitvatartással várják a hozzátartozókat, ugyanakkor növekszik a közutak forgalma.

A fogyasztóvédelmi hatóság veszélyekre is figyelmeztetett. Mivel a száraz koszorúk mellé tett gyertyák tüzet okozhatnak, zárt vagy LED-es mécsesek kihelyezését javasolja.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tartós az áremelkedés az új építésű vidéki lakáspiacon

Negyedévente 2,5 százalékos, éves szinten valamivel 10 százalék fölötti az áremelkedés a vidéki új építésű lakások piacán az Otthon Centrum (OC) ingatlanközvetítő hálózat legfrissebb, a közreműködésével született ügyletek adatai alapján készült elemzése szerint.

Tizedik alkalommal választották Európa legjobb légitársaságának a Turkish Airlines-t

A világ legtöbb országába repülő légitársaságaként ismert Turkish Airlines ismét megerősítette vezető szerepét a nemzetközi légiközlekedési iparágban: a 2025-ös Skytrax World Airline Awards díjátadón tizedik alkalommal nyerte el az „Európa legjobb légitársasága” címet.

Újabb 320 millió forinttal gyorsít a Cleango mobil autómosó

Nemzetközi piacra lépés és a hazai jelenlét erősítése a cél.

Zöld jövő Bécsben – a “Sokszínűség parkja”

Bécs új parkjában, nemcsak őshonos, klímaváltozási szempontból "jövőtálló" fákat ültetnek, hanem fiatalokat is aktívan bevonnak közösségi terek kialakításába.
Hirdetés

Hírek

Tizedik alkalommal választották Európa legjobb légitársaságának a Turkish Airlines-t

A világ legtöbb országába repülő légitársaságaként ismert Turkish Airlines ismét megerősítette vezető szerepét a nemzetközi légiközlekedési iparágban: a 2025-ös Skytrax World Airline Awards díjátadón tizedik alkalommal nyerte el az „Európa legjobb légitársasága” címet.

Zöld jövő Bécsben – a “Sokszínűség parkja”

Bécs új parkjában, nemcsak őshonos, klímaváltozási szempontból "jövőtálló" fákat ültetnek, hanem fiatalokat is aktívan bevonnak közösségi terek kialakításába.

California Forever: milliárdosok álomvárosa Kaliforniában

Egy, a látványos tervek utcatervek közül Illusztráció:Californiaforever.com Amerikai milliárdosok gigantikus...

Változások a fiatal munkavállalók és az első házasok adókedvezményénél

Emelkedik a családi adókedvezmény mértéke, de más jelentős jogszabályi változások is hatályba lépnek július 1-jétől, amik közvetlenül érintik a bérszámfejtést, az adókedvezményeket és az egyszerűsített foglalkoztatást is.

Adószakértő figyelmeztet: változnak a nyilatkozatok

Az ICT Európa adótanácsadói szerint fokozott figyelmet igényelnek a 2025. július 1-jétől életbe lépő adóváltozások, különösen a bérszámfejtés, a nyilatkozatok és a jogosultsági feltételek ellenőrzése terén.

Mennyi lakáshitelt vehet fel, aki az átlagbért viszi haza?

Egy év alatt közel 10 százalékkal emelkedtek a magyarországi átlagbérek

Az Európai Unió Bíróságának ítélete alapján pert nyert egy devizahiteles

Érvénytelennek nyilvánította a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy inárcsi asszonynak az MBH Bank jogelődjével, az Allianz Bankkal kötött devizahitel-szerződését–

Devizapiac – Gyengült kedd reggelre a forint

Gyengült kissé a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett