Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykeresésre számít az elemző
No menu items!

BÉT – Iránykeresésre számít az elemző

A nemzetközi hangulat befolyásolja majd a kereskedést, ezért iránykeresésre számít a Budapesti Értéktőzsdén szerdán az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.

Varga Zoltán közölte: kedden jelentősen emelkedett a Richter árfolyama, amely elsősorban a Vraylar kedvező amerikai értékesítési számainak volt köszönhető. A gyógyszergyártó árfolyamában 5600 forintnál található egy fontos ellenállási szint, kedden sikerült felette zárni, a következő meghatározó szint 5800 forintnál húzódik. A Mol át tudta törni a 3000 forintos szintet, a következő ellenállás 3100 forintnál adódhat az elemző szerint. Az OTP árfolyamában továbbra is a 14 000 forintos ellenállást, és a 13 500 forint körüli támaszt érdemes figyelni. A Magyar Telekom jegyzése a 435 forintos támasz közelében mozog, míg a rövid távú ellenállási szint 440 forintnál húzódik.

Varga Zoltán kiemelte, szerdán piac zárás után közli a Magyar Telekom a harmadik negyedéves számait. Az elemzői várakozások alapján a bevétel és az EBITDA (kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 1 százalékkal emelkedhet éves alapon, míg az EBIT (működési eredmény) az alacsonyabb bázis miatt 8 százalékkal nőhet. A jelenést követő telefonkonferencián egyebek mellett a frekvenciavásárlások, a T-Systems értékesítésével összefüggő információk kerülhetnek szóba.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 419,25 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel, 43 236,80 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,2 milliárd forint volt.

A Mol 38 forinttal, 1,26 százalékkal 3042 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,07 százalékkal 13 860 forintra nőtt, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,46 százalékkal 437 forintra emelkedett, forgalma 293,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 2,75 százalékkal 5610 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 3,0 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3914,16 ponton zárt kedden, ez 13,27 pontos, 0,34 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

A nemzetközi jegybanki együttműködés kulcsfontosságú

Az elmúlt éveket a sorozatos globális válságok jellemezték, amelyek következtében felértékelődött a jegybankok nemzetközi együttműködése

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók
Hirdetés

Hírek

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.