Kezdőlap Pénzvilág Elektronikus fizetés = 150 milliárdos gazdasági fehérítés?
No menu items!

Elektronikus fizetés = 150 milliárdos gazdasági fehérítés?

Magyarországon a készpénzforgalom az egyik legnagyobb mértékű Európában, mintegy 6500 milliárd forint. Kormányzati intézkedésekkel 150 milliárd forintot lehetne a feketegazdaságból kifehéríteni – hangoztatta Varga Mihály.

Készpénzállomány alakulása – Magyar Nemzeti Bank (A nagyításért klikkeljen a képre)

A pénzügyminiszter elmondta: a készpénzhasználat visszaszorítását célozó digitalizálási javaslatokról is tárgyalt a Nemzeti Versenyképességi Tanács.

Az ülésen az elektronikus fizetési lehetőségek bővítése mellett a szakképzés és felnőttképzés átalakítását is tárgyalták, és szót ejtettek a digitalizáció alakulásáról is.
Az elektronikus fizetésekre vonatkozóan hat ajánlást fogalmaztak meg, amelyekkel minisztériumi és kormány szinten is foglalkoznak majd – mondta a miniszter.

Hozzátette: Európában Magyarországon az egyik legmagasabb a lakossági készpénzállomány nagysága, mintegy 6500 milliárd forintot tesz ki. A javasolt intézkedésekkel 150 milliárd forintot lehetne a feketegazdaságból kifehéríteni.

Az egyik javaslat szerint megvizsgálják a nyugdíjak és a szociális transzferek bankszámlára utalásának lehetőségét.

Javasolják, hogy az öt fő feletti cégeknél a munkabérek utalása kötelezően elektronikusan történjen.

A tanács azt is szorgalmazza, hogy az online kasszát használóknál a magánszemélyek számára garantáltan biztosított legyen a bankkártyás fizetés.

A vállalkozások közötti utalásokat bizonyos összeghatár felett kötelezővé tennék, csökkentve ezzel a készpénzfizetés lehetőségét.

A vállalkozás és magánszemélyek közötti készpénzfizetés korlátját is bevezetnék – fejtette ki a miniszter.

A szociális számla bevezetéséről is tárgyalt a tanács – mondta a miniszter. Megjegyezte, hogy a nyugdíjaknál már több mint 50 százalék azoknak az aránya, akik folyószámlára kérik a nyugdíjukat.

A tanács legközelebbi ülése november 19-én lesz, ennek témája egyebek között a banki digitalizáció és a külföldi működőtőke-beáramlás értékelése.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs a legbarátságosabb város Európában

A bécsi "Grant", avagy bécsi zsémbesség, vagy bécsi morgolódás mostanra a város sajátos bájának részévé vált, és úgy tűnik, ez a látogatóknak is tetszik.

Online vásárolna, ha nem akar bukni, erre nagyon figyeljen!

A Heureka roup marketingigazgatója, Jan Gemrich szerint jelenleg a Heureka Group rendszere a legfejlettebb a Közép- és Kelet-európai régióban ezen a téren.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az...

Fejleszteni kell a kerékpáros infrastruktúrát – Révész Máriusz

A kerékpárosklub összefoglalója szerint a férfiak és a nők között hasonló arányban vannak azok, akik szinte napi gyakorisággal kerékpároznak.
Hirdetés

Hírek

Bécs a legbarátságosabb város Európában

A bécsi "Grant", avagy bécsi zsémbesség, vagy bécsi morgolódás mostanra a város sajátos bájának részévé vált, és úgy tűnik, ez a látogatóknak is tetszik.

Online vásárolna, ha nem akar bukni, erre nagyon figyeljen!

A Heureka roup marketingigazgatója, Jan Gemrich szerint jelenleg a Heureka Group rendszere a legfejlettebb a Közép- és Kelet-európai régióban ezen a téren.

Fejleszteni kell a kerékpáros infrastruktúrát – Révész Máriusz

A kerékpárosklub összefoglalója szerint a férfiak és a nők között hasonló arányban vannak azok, akik szinte napi gyakorisággal kerékpároznak.

Kedvezőbb feltétekkel juthatnak lakáshitelhez az őstermelők és a mezőgazdasági egyéni vállalkozók

Az átalányadózó mezőgazdasági egyéni vállalkozók és az őstermelők jövedelmét 50 százalékos költséghányaddal kell számolniuk a bankoknak. 

30. Tojás Világnap: közös ünnep a termelők és fogyasztók asztalánál

A magyar Baromfi Termék Tanács (BTT) spanyol és francia testvérszervezeteivel (INPROVO és SNIPO) Európai Uniós támogatást nyert el a tojásfogyasztás promótálására 2023 és 2025 között, amely a 3. évének végén tart.

Száz­ezer gyermek tanulja meg a természet tiszteletét az erdei iskolákban

A háromnapos rendezvényen workshopokkal, előadásokkal, terepi programokkal készülnek.

Szeptemberben a fogyasztói árak az előző évhez képest átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Verseny az ügyfelekért: több százezer forint is jár az állami támogatás mellé

A hitelintézetek akciói, kedvezményei továbbra is futnak, miközben van olyan bank is, amelyik az indulás óta megduplázta az elérhető jóváírás összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.