Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság ITM: kész az új kkv-stratégia. Állami segítség a váltáshoz
No menu items!

ITM: kész az új kkv-stratégia. Állami segítség a váltáshoz

Több mint 175 milliárd forint áll a kkv-k rendelkezésére 2019-2020-ban, ebből 98,4 milliárd vissza nem térítendő támogatás és 76,7 milliárd visszatérítendő forrás. Emellett 2020-ban további 26,3 milliárd forint lesz elérhető technológiafejlesztésre és tudásátadásra.

Erről György László beszélt a most elkészült, 2019-2030-as időszakra szóló kkv-stratégia kapcsán.  Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára a stratégia budapesti bemutatóján hangsúlyozta: a program segíti a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásokat a gazdasági szerkezetváltásban.

Az államtitkár az átfogó célok közül kiemelte a működő vállalkozások zöld és high-tech megújulásának támogatását, az adminisztrációs terhek ésszerű keretek közé csökkentését, valamint a kiválóan teljesítő vállalkozások elismerését.

György László felhívta a figyelmet arra, hogy

2019-2020-ban több mint 175 milliárd forint áll a kkv-k rendelkezésére, ebből 98,4 milliárd vissza nem térítendő támogatás és 76,7 milliárd visszatérítendő forrás. Emellett 2020-ban további 26,3 milliárd forint lesz elérhető technológiafejlesztésre és tudásátadásra.

György László, a stratégia kiemelt céljainak megvalósulását támogató zászlóshajó projektek és további intézkedések között említette a vállalkozóbarát szabályozási és adózási környezet megteremtését, ezen belül a kisvállalkozások számára létrehozott adónemek további erősítését, az egyéni vállalkozók adóbevallásának egyszerűsítését, a folyamatos adminisztrációs tehercsökkentést és a Doing Business akciótervet.

A kkv-k üzleti környezetének és az e-kormányzat eszközeinek fejlesztésénél kiemelte a vállalkozói portál létrehozását, ami információkkal és ingyenesen elérhető anyagokkal segíti majd a vállalkozásokat.

György László  és Parragh László a KKV Stratégia Konferencián Fotó: MTI/Illyés Tibor

A kkv-k fejlődési képességének, innovációs és digitális teljesítményének erősítésénél az államtitkár kitért a Magyar multi programra, amelynek keretében több mint 14 milliárd forint fejlesztési forrás áll a résztvevő cégek rendelkezésére. Említette a Modern mintaüzem programot, valamint a technológiai megújulást segítő programokat és a hátrányos térségeket célzó támogatásokat.

A szükséges tudás megszerzésének, a vállalkozói kultúra erősítésének területén György László a szakképzés és a felnőttképzés megújítását, pályakövetési rendszer és munkaerőpiaci előrejelző rendszer kialakítását, valamint a vállalati életszakaszhoz igazodó mentorálást, tudásátadást, tanácsadást említette.

A kkv-k finanszírozáshoz jutásának ösztönzését szolgálja majd egyebek mellett a Magyar tőkealap program kidolgozása és elindítása, továbbá a kkv-kat támogató tőkealapok rendszerének áttekintése és megerősítése, a támogatott kkv-finanszírozás koordinációs mechanizmusának létrehozása, valamint a kkv-finanszírozási alstratégia elkészítése.
Az államtitkár ezek mellett kiemelte a kkv-k külpiacra lépését segítő programot, valamint a vállalkozások generációváltását segítő tanácsadási és mentorálási szolgáltatások fejlesztését.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke előadásában hangsúlyozta, az új kkv-stratégia kialakítása nem íróasztal mellett, hanem a vállalkozásokkal együttműködve történt, ezért a program életszerű lesz.

Az MKIK elnöke kiemelte, hogy a magyar gazdaság a beruházás-vezérelt szakaszból az innováció-vezérelt szakasz felé tart, az átállás támogatásának kell lennie a következő évek fő mozgatórugójának a gazdaságpolitikában.

Parragh László szerint különösen fontos, hogy a kkv-szektor szereplői nagyobb arányban ismerjék fel a digitalizáció és az innováció jelentőségét.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

újabb negyedéves csúcs a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A magyar légiközlekedés erősödése továbbra is hozzájárul gazdaságunk növekedéséhez - mutatott rá közösségi oldalán szerdán megjelent bejegyzésében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

Egy wellness-szállóban a NAV leengedte a medence vizét

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak kellett leengedni annak a wellness-szállónak a medencéjét, amely a kormányhivatal ellenőrzésén feltárt problémákat a felszólítás ellenére sem szüntette meg.

Emelkedő esetszám a galandféreg-fertőzéssel kapcsolatban

Magyarországon is mind gyakrabban fordul elő egy állatról emberre terjedő, galandféreg okozta betegség, az echinococcosis
Hirdetés

Hírek

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...

Trump azonnali hatállyal 125 százalékra emeli a kínai vámot, haladékot ad a többieknek.

Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”

Kína 84%-os vámokat jelent be az amerikai árukra a Trumppal való leszámolás során. Európa is visszavág

Kína szerdán 84 százalékos megtorló vámokat vezetett be az...
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...