Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Jön az alapnyugdíj a németeknél
No menu items!

Jön az alapnyugdíj a németeknél

Hónapokig tartó viták után megállapodtak a német kormánypártok a nyugdíjrendszer átalakításáról. A helyi sajtó kommentárjai szerint az alapnyugdíjról szóló megegyezés nem stabilizálja teljesen az Angela Merkel kancellár vezette törékeny koalíciót.

Háromnegyed évig tartó vita előzte meg a döntést

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) által szorgalmazott és a másik két kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) által sokáig elutasított reformról kötött kompromisszum nem azt jelenti, hogy sikerült “megmenteni a koalíciót” – emelte ki az ARD országos köztelevízió kommentátora, rámutatva, hogy a CDU-ban továbbra is nyílt vita zajlik arról, hogy az elnöki tisztséget alig egy éve betöltő Annegret Kramp-Karrenbauer alkalmas-e a párt vezetésére, és alkalmas-e kancellárjelöltnek.

Így a CDU, amely korábban a nagykoalíció legstabilabb tagja volt, most a leggyengébb láncszem, az első számú bizonytalansági tényező – húzta alá az ARD.

A köztelevízió és számos lap, köztük a Die Welt azt is kiemelte, hogy a nyugdíjreformról csaknem háromnegyed évig tartó vita után a pártvezetők hét végi találkozóján kötött megállapodással szemben komoly ellenállás formálódik a CDU-ban, a párt több szervezete teljes egészében elutasítja az elképzelést.

Az alapnyugdíj intézménye arra az SPD-s követelésre épül, hogy a társadalomnak az öregségi nyugdíjminimumnál nagyobb járandósággal kell elismernie mindazok teljesítményét, akik 35 év szolgálati idő után vonulnak nyugdíjba.

Ezt biztosítja az új juttatás, amely a mindenkori nyugdíjminimumnál 10 százalékkal nagyobb összegre egészíti ki az érintettek járandóságát.

A CDU és a CSU ugyan elfogadta a szociáldemokrata követelést, amely így be is került a koalíciós szerződésbe, arról viszont a koalíció felbomlásával fenyegető vita alakult ki, hogy miként kell meghatározni a jogosultak körét. Az SPD álláspontja az volt, hogy csak az állami nyugdíjrendszerből járó nyugdíj összegét szabad vizsgálni, a CDU és a CSU viszont úgy látta, hogy a teljes jövedelmi és vagyoni helyzetet fel kell térképezni, hogy csak a valóban rászorulóknak jusson a külön támogatásból.

Végül abban állapodtak meg, hogy a vagyoni helyzetet nem veszik figyelembe és csak a jövedelmet vizsgálják, az országos nyugdíjbiztosító és a tartományi adóhivatalok közötti automatikus adategyeztetés révén, így az érintetteknek nincs külön tennivalójuk. Az új ellátási formát 2021-től vezetik be, várhatóan évi 1,1-1,5 milliárd eurót (360-500 milliárd forint) költenek rá, és 1,2-1,5 millió nyugdíjas helyeztét javítják vele.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás