Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Hatszáz kilométeres dugó Párizs körül - fokozódik a sztrájk
No menu items!

Hatszáz kilométeres dugó Párizs körül – fokozódik a sztrájk

Nem javult a közlekedési helyzet Franciaországban, ahol ötödik napja sztrájkolnak a vasúti és a közösségi közlekedésben dolgozók a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen.

Edouard Philippe miniszterelnök szerdára ígérte a teljes javaslat bemutatását, addig nem várható javulás a közlekedésben.

Közlekedési dugó Párizs környékén. Fotó: Reuters

Hétfő reggel teljes káosz uralkodott a Párizs körüli utakon, ahol összesen 620 kilométeres dugó alakult ki, miközben az átlag reggelenként 200 kilométer. A vonatok 15-20 százaléka indult el, s a nemzetközi járatok is jelentősen késtek, a 16 metróvonal közül kilenc továbbra is teljesen zárva van, a többi vonalon pedig csúcsforgalmi időszakban és csak kisebb szakaszon közlekednek a szerelvények. Busszal valamelyest egyszerűbb a fővárosban közlekedni, de a 25 belvárosi járat közül hét egyáltalán nem indult el. Sokan biciklivel, rollerrel vagy gyalog mentek munkába és iskolába.

A tömegközlekedésben az előrejelzések szerint nem várható javulás az elkövetkező napokban, miután a szakszervezetek kedden ismét az utcára hívják az embereket.

A francia kormány, amely az Európai Bizottság támogatását élvezi a reformot illetően, elengedhetetlennek tartja a nyugdíjrendszer átalakítását és egységesítését egy pont alapú egyetemes rendszerré a jelenleg vállalatonként, illetve ágazatonként működő, 42-féle nyugdíjrendszer helyett, amelynek egyik fő kedvezményezettjei a tömegközlekedésben dolgozók.

A szociális partnereket hétfőn fogadja Agnes Buzyn, a nyugdíjért felelős egészségügyi és szolidaritási miniszter és Jean-Paul Delevoye, a nyugdíjreformért felelős kormánybiztos, aki két éve folyamatosan egyeztet a szakszervezetekkel a reform részleteiről. Emmanuel Macron államfő és Édouard Philippe miniszterelnök pedig kedd este egyeztet a reformért felelős tárcák vezetőivel, mielőtt szerdán nyilvánosságra hozzák a tervezetet.

Több felmérés is azt mutatja, hogy miközben a franciák kétharmada indokoltnak tartja a nyugdíjreformot, egyre többen támogatják a sztrájkot is, mert úgy érzékelik, hogy rosszul járhatnak egy új nyugdíjrendszerrel, s egyelőre nem világosak a kormány konkrét elképzelései.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Autóvásárlási roham az USÁ-ban – vám előtti pánikroham

Az Egyesült Államokban rohamosan csökken az új és használt...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

A Ford beleáll az elektromos átállásba

„Az elektromos autózás olyan, mint a mobiltelefonok fejlődése volt:...

Egy évezredes kupola új élete – Felújítják Isztambul szívét, a Hagia Sophiát

Isztambul egyik legikonikusabb épülete, a közel másfél évezredes Hagia Sophia ismét reflektorfénybe került – ezúttal egy grandiózus restaurálási projekt középpontjaként.
Hirdetés

Hírek

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...

Trump azonnali hatállyal 125 százalékra emeli a kínai vámot, haladékot ad a többieknek.

Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...