Kezdőlap Világgazdaság Lagarde: az EKB nem fagyasztja be monetáris politikáját
No menu items!

Lagarde: az EKB nem fagyasztja be monetáris politikáját

Nem kapcsol robotpilótára az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa monetáris politikai stratégiája felülvizsgálatának idejére – figyelmeztetett Christine Lagarde, az euróövezeti jegybank elnöke Davosban.

Nem érdemes a befektetőknek arra számítaniuk, hogy az Európai Központi Bank befagyasztja monetáris politikáját erre az évre pusztán azért, mert a kormányzótanács a stratégiai felülvizsgálatra összpontosítja figyelmét” – mondta Lagarde, hozzátéve, hogy bármi megváltozhat.

Rámutatott: a kormányzótanács hathetente elemzi a gazdasági adatokat, és ezek alapján hozza meg monetáris politikai döntéseit.

Az EKB elnöke megismételte, hogy az euróövezeti tagállamok kormányainak növelniük kell kiadásaikat a gazdasági növekedés támogatására. Ugyanakkor elutasította azokat a felvetéseket, hogy a jegybankok, köztük az EKB már minden eszközt felhasznált a gazdaság élénkítésére.

Az EKB kormányzótanácsa csütörtöki ülésén nem változtatott az irányadó kamatokon, sem eszközvásárlási programján. A testület döntött arról, hogy elindítja az EKB monetáris politikai stratégiájának felülvizsgálatát, hogy újradefiniálja fő célját és annak elérésének lehetőségeit, miután a negatív kamatok és a mennyiségi enyhítés politikája hosszú évek alatt sem volt képes felpörgetni és tartósan a célszámhoz közelíteni az inflációt.

Christine Lagarde

A monetáris politikai stratégiát még 1998-ban fogadták el, majd 2003-ban néhány elemét pontosították.

Az EKB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az éves harmonizált fogyasztóiár-index középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.

Christine Lagarde csütörtöki sajtóértekezletén kijelentette, hogy ezt a 2003-ban kitűzött célszámot felülvizsgálják és az ennek eléréséhez szükséges eszközök készletét is, csakúgy mint az infláció számításának módszertanát és az EKB eddigi tájékoztatási gyakorlatát.

Minden követ felforgatunk, és az infláció számításának kérdése egyértelműen olyan dolog, amelyet meg kell vizsgálnunk” – fogalmazott az EKB-elnök.

Elemzők több lehetséges forgatókönyvet is felvázoltak, amelyek révén az EKB világosan jelezheti az árstabilitás fenntartása melletti elkötelezettségét.

Az EKB például 2 százalékra emelheti a középtávon elérendő inflációs célszámot, jelezve, hogy ugyanolyan komolyan kezeli a célszám alatti és a célszám feletti értékeket. Egy másik megoldás lehet a szimmetria bevezetése, azaz egy toleranciasáv kialakítása a 2 százalék körül, így lefelé és felfelé is eltérhetne az infláció egy meghatározott sávban anélkül, hogy politikájának azonnali megváltoztatására kényszerítené az euróövezeti jegybankot. Mások pedig azt javasolják, hogy maradjon változatlan vagy csökkentse az EKB az inflációs célszámot.

Christine Lagarde csütörtöki sajtóértekezletén nem foglalt nyilvánosan állást amellett, hogy melyik változatot részesítené előnyben. Azt azonban jelezte, hogy a felülvizsgálatra szánt egy évnél várhatóan több időre van szükség egy olyan elemzés elkészítésére, hogy miként lehet jobban integrálni az infláció számításába a lakhatási költségeket, amelyek Németországban és más euróövezeti országokban is gyorsan emelkednek.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
Hirdetés

Hírek

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.

Pénzek gyorsuló külföldre áramlása? Igen! Tömeges pénzmenekítés? Egyáltalán nem!

a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).

NAV: két kattintással be lehet kerülni a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA)

Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA),

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.