Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Zöldül a kóla - könnyebb lett a doboza is
No menu items!

Zöldül a kóla – könnyebb lett a doboza is

A Coca-Cola Magyarország tizenhárom százalékkal csökkentette alumínium italdobozainak súlyát, vagyis éves szinten 170 tonnával kevesebb alumíniumot használ majd fel.

A cég közölte: 2018 óta több mint 600 millió forintot fordított innovatív környezetkímélő csomagolóanyagok bevezetésére.

A dobozok szállítása is kevesebb energiát igényel. Illusztráció: AFP/Eric Piermont

A vállalat tavaly megkezdte a kiszállításkor alkalmazott raklapfólia felhasználásának kiváltását is, aminek eredményeképpen ebből az anyagból az idén már 43 tonnával kevesebbet használ fel.

A vállalat folytatja a fejlesztéseket, és várhatóan 2021-ben a négy, illetve a hatdobozos kiszerelések műanyag csomagolását kartonpapír-alapúra cseréli.

A Coca-Cola globális stratégiájának célja többek között az, hogy 2030-ra ugyanannyi műanyag palackot és aludobozt gyűjtsön vissza, mint amennyit értékesít.

A társaság Magyarországon forgalmazott PET-palackjai már most is 100 százalékban újrahasznosíthatók és el szeretnék érni, hogy a vállalat kínálatában is megjelenjenek a 100 százalékban újrahasznosított PET-palackokból készülő palackok.

A fejlesztéseknek köszönhetően az újrahasznosított PET-palackok részaránya átlagosan 24 százalék, amit 2030-ra 50 százalékra emelnek. A magyarországi gyártásban felhasznált műanyag mennyisége az elmúlt években 15 százalékkal csökkent, idén pedig további 4 százalékkal lesz kevesebb az szénsavas üdítőitalok palackjaihoz használt műanyag mennyisége.

Így a vállalat éves szinten 600 tonnával kevesebb műanyagot használ majd fel, ami 24 millió PET-palack súlyának felel meg.

A Coca-Cola 1968 óta van jelen Magyarországon, 1996-ban indult a vállalat itteni termelése. A társaság eddig 120 milliárd forintot fektetett be az országban, magyarországi palackozója, a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. két üzemet működtet, és 1050 dolgozót foglalkoztat. A vállalat teljes tevékenysége során közel 13 000 embernek biztosít munkát. A társaság az egyik legjelentősebb magyar élelmiszer-feldolgozó, termékeit 26 országba exportálja. Az üdítőitalok előállításához használt alapanyagok közel kétharmadát belföldi szállítók adják.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...