Kezdőlap Gazdaság Szigorodhat a katázás

Szigorodhat a katázás

A kata visszaélésszerű alkalmazása nemcsak az államkassza bevételét csökkenti, hanem a piaci versenyt is torzítja, ezért a héten összeülő Adó-Tanácskozás fókuszában ez az adófajta áll – közölte Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.

A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) az Európai Unió egyik legegyszerűbb és legkevesebb adóteherrel járó adófajtája, amely a kisvállalkozóknak kínál könnyítést, de a nagy cégek nem élhetnek vissza a szabályokkal, és nem alkalmazhatják azt a foglalkoztatás alternatívájaként – mondta el az államtitkár.

Izer Norbert

Kifejtette: míg a fehérítési reményeket beváltotta a kata, hiszen több tízezer egyéni vállalkozót és kisvállalkozást terelt a legális irányba, addig számos cég alternatív foglalkoztatási módként használja. Leszögezte: a kata jelentősége megkérdőjelezhetetlen. Az EU-ban ez a kisvállalkozók legversenyképesebb adófajtája, hiszen az alacsony adóteher és a minimális adminisztrációs költség biztosítja a folyamatos növekedés lehetőségét. A kata visszaélésszerű alkalmazása azonban nemcsak az államkassza bevételét csökkenti, hanem a piaci versenyt is torzítja – emelte ki.

Az elmúlt időszakban a Pénzügyminisztériumhoz több olyan jogszabály-változtatási kérelem érkezett, amelyben azt jelezték, hogy sok cég a katát a munkaviszony alternatívájaként használja. Ezek a cégek pedig illegális versenyelőnyre tesznek szert a foglalkoztatottakat szabályszerűen alkalmazó, tisztességes adózókkal szemben – hívta fel a figyelmet.

Izer Norbert elmondta, hogy a beadványokban szereplő állításokat alátámasztja a Pénzügyminisztérium friss elemzése is, amely szerint, míg 2013-ban az adónem bevezetésekor a katát választóknak mindössze három százaléka volt foglalkoztatott korábban, addig ez az arány 2018-ra jelentősen megnőtt.

2018 végén az akkor mintegy 300 ezer nyilvántartott katás közül minden harmadik, a vállalkozás megkezdés előtt alkalmazott volt, jellemzően munkaviszony keretei között foglalkoztatták.

Tekintettel arra, hogy a vállalkozásokkal a legközvetlenebb kapcsolatban a könyvelők, az adótanácsadók állnak, ezért az Adó-Tanácskozás résztvevői – azaz a legnagyobb ügyfélkörrel és tapasztalattal bíró adótanácsadó cégek, szervezetek, illetve a kis- és középvállalkozásokat képviselő könyvelők – nélkülözhetetlenek a kata jogalkalmazói gyakorlatának és szabályainak áttekintésekor – szögezte le Izer Norbert.

Az államtitkár kitért az Adó-Tanácskozás másik, kivát érintő témájára is. Felidézte, hogy már 51 ezer kivás céget tart nyilván az adóhivatal, vagyis egyre népszerűbb ez az adózási mód. Ezzel együtt mégis sok, a kiva választására potenciálisan jogosult vállalkozás marad a társasági adó hatálya alatt, annak ellenére, hogy a kiva választásával jelentősen csökkenne az adófizetési kötelezettségének összege. Izer Norbert szerint az Adó-Tanácskozás lehet az a fórum, amely még tovább növelheti a kiva népszerűségét.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.