Kezdőlap Cégvilág A Nemzeti Befektetési Ügynökség 123 projektről, 23 ezer munkahelyről tárgyal

A Nemzeti Befektetési Ügynökség 123 projektről, 23 ezer munkahelyről tárgyal


Összesen csaknem 8 milliárd forint értékű beruházásról tárgyal a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA). Ha mind a 123 egyeztetés alatt álló projekt elindul, 23 ezer munkahely létesülhet hamarosan.

A munkahelyek száma helyett egyre inkább az ott előállítható hozzáadott érték a munkahely teremtés legfontosabb szempontja Magyarországon – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, az IT Services Hungary Kft. (ITSH) székházának avató ünnepségén.

Vargha Tamás hangsúlyozta, hogy az olcsó munkaerőre épülő foglalkoztatás egyre jobban háttérbe szorul, hiszen Magyarország az elmúlt években sokat lépett előre a fizetések felzárkóztatása terén. Hozzátette, hogy az ITSH jól képzett szakembereket foglalkoztat Budapesten és vidéki városokban, kapcsolatokat épített ki a magyar közép- és a felsőoktatással, jelenléte és terjeszkedése fontos visszajelzés az ország fejlődéséről.

Az államtitkár közölte, hogy az első félévben kormánytámogatással érkezett 2 milliárd eurónyi befektetést jelentősen meghaladó, összesen csaknem 8 milliárd forint értékű beruházásról tárgyal a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA). Ha mind a 123 egyeztetés alatt álló projekt elindul, 23 ezer munkahely létesülhet – tette hozzá.

Erik Slooten, az ITSH ügyvezető igazgatója szerint a több mint 17 ezer négyzetméteren 2500 munkavállalót befogadó budapesti székház is azt jelzi, hogy a cég minden szolgáltatása jelentős növekedés előtt áll, munkavállalói érdeklődnek a jövő kihívásai iránt. A jól képzett alkalmazottaknak köszönhetően a vállalat minden mérnöki képességgel rendelkezik, amire a piacnak szüksége lehet – idézte az MTI.

Adel Al-Saleh, a T-Systems International vezérigazgatója a rendezvényen kijelentette, hogy fekvésének és felkészült szakembereinek köszönhetően Magyarország fontos szerepet tölt be a cég stratégiájában. Hozzátette, hogy a globális technológiai versenyben a jól képzett munkavállalókért is egyre nagyobb a verseny a cégek részéről.

Az IT Services Hungary a német T-Systems International leányvállalataként a legnagyobb infokommunikációs (ICT) szolgáltató Magyarországon, több mint 4600 munkavállalót foglalkoztat. Budapest mellett Debrecenben, Pécsett és Szegeden is működtet telephelyeket.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.