Kezdőlap Tőzsde BÉT - Pozitív korrekció jöhet az elemzők szerint
No menu items!

BÉT – Pozitív korrekció jöhet az elemzők szerint

Elemzők szerint pozitív korrekció lehet a Budapesti Értéktőzsdén a pénteki kereskedésben. Ugyanakkor a piaci feszültségek nem tűntek el teljesen.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint felpattanás jöhet a tőzsdén, pozitív korrekcióval indulhat pénteken a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, miután némileg megnyugodott a nemzetközi befektetői hangulat.

A vezető részvények közül az OTP árfolyamában 9000 forintnál található az érdemi ellenállási szint, támasz pedig 8000 forintnál lehet. A Mol árfolyama az olaj csütörtöki felpattanásának köszönhetően el tudott rugaszkodni az 1500 forintos szintről, a következő fontos ellenállási tartomány 1700-1750 forintnál lehet. A Richter grafikonján 5400 forintnál húzódik fontos támasz, és 5800 forintnál ellenállás. A Magyar Telekom árfolyamában a 340 forintos és a 360 forintos szintekre érdemes figyelni.

Az Equilor szenior elemzője kiemelte: a Magyar Nemzeti Bank arra kéri a bankszektorban tevékenykedő vállalatokat, hogy legalább szeptemberig halasszák el az osztalékfizetéssel kapcsolatos döntéseiket. A felügyeletet ellátó szerv enyhíti a szabályozást, és csökkenti az ágazat adminisztratív terheit.

Varga Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy a vállalati és lakossági hitelmoratórium összesen 450 milliárd forintnyi bevételkiesést okozhat a bankszektornak, amely arra kéri a kormányt, hogy 2021-től törölje el az összes extra terhet, beleértve a bankadót is.

A CIB elemzői stabilizálódó piacokat jeleznek, miután az óriási költségvetési és monetáris stimulus csütörtökön elkezdte éreztetni hatását.

A részvénypiacok stabilizálódtak, szolid emelkedést mutattak a korábbi zuhanást követően, csökkentek a fejlett állampapírpiaci hozamok, 20-25 százalékot ugrott az olaj jegyzése, és további jó hír, hogy a mai ázsiai kereskedésben sem omlottak össze újra a piacok.

Ugyanakkor a CIB elemzői felhívták a figyelmet:

ez nem jelenti azt, hogy innentől tartósan javulni fog a hangulat, a piaci feszültségek nem tűntek el teljesen.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,91 pontos, 0,10 százalékos emelkedéssel, 29 494,19 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 18,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 123 forinttal, 8,19 százalékkal 1625 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 515 forinttal, 5,76 százalékkal 8425 forintra csökkent, forgalmuk 10,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,57 százalékkal 350 forintra esett, forgalma 316,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 2,26 százalékkal 5650 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,5 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újból szükség van az ország összefogására Sági Dominik megmentésért

A kisfiú egy ritka, halálos lefolyású genetikai betegségben, gyermekkori...

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók
Hirdetés

Hírek

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás