Kezdőlap Gazdaság Államháztartás - 255 milliárd forint kéthavi hiány
No menu items!

Államháztartás – 255 milliárd forint kéthavi hiány

Az államháztartás központi alrendszerének bevételei 4,2 százalékkal 3560,7 milliárd forintra nőttek az első két hónapban, a kiadások ugyanakkor 13,8 százalékkal 3815,3 milliárd forintra emelkedtek, így a hiány 254,6 milliárd forint volt – derült ki a Pénzügyminisztérium részletes adataiból.

Az idén az első két hónapban az államháztartás központi alrendszerének összesen 254,6 milliárd forintos hiányából a központi költségvetés 283,7 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 7,2 milliárd forint deficitet könyveltek el, míg az elkülönített állami pénzalapok 36,3 milliárd forintos többlettel zártak.

Az egy évvel korábbi 281,4 milliárd forinttal szemben az idén február végéig 61,2 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, ugyanakkor az uniós kiadások február végéig megközelítették az 569,4 milliárd forintot, míg tavaly ilyenkor 200,2 milliárd forintot tettek ki. A két év azonos időszakának eltérő alakulását főképp ez okozta – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium.

Az uniós programok finanszírozására februárban 240,4 milliárd forintot, az egy évvel korábbinál 116,6 százalékkal többet folyósított a költségvetés, azt követően, hogy januárban 268,6 százalékkal fizetett ki többet.

Az év első két hónapjában általános forgalmi adóból 744,6 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, ami az egy évvel korábbi bevételt 56,4 milliárd forinttal múlta felül.

Személyi jövedelemadóból – a magasabb bérkiáramlás  eredményeként – az egy évvel korábbinál 40,1 milliárd forinttal több, 450,7 milliárd forint volt a költségvetés bevétele.

Az év első két hónapjában a szociális hozzájárulási adóból és járulékokból a Nyugdíjbiztosítási alapot megillető bevételek 24,7 milliárd forinttal, 6,5 százalékkal, az Egészségbiztosítási alapot illető bevételek 35,3 milliárd forinttal, 8,9 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakát annak ellenére, hogy tavaly 19,5 százalékos, idén 17,5 százalékos volt az érvényes járulékkulcs.

A kiadási oldalon a lakásépítési támogatásokra fordított kiadások összege az év első két hónapjában 41,7 milliárd forint volt, 15,3 milliárd forinttal több az egy évvel korábbinál a családi otthonteremtési kedvezmény kiterjesztése nyomán, valamint a többgyermekes családok lakáscélú jelzáloghitel-tartozásának csökkentésére nyújtott támogatás kibővítése következtében.

A családi támogatásokra február végéig összesen 66,6 milliárd forintot fordítottak, ugyanannyit, mint  az előző év azonos időszakában, ezen belül viszont a családi pótlékra 2,5 százalékkal több, gyermekgondozást segítő ellátásra viszont 14,4 százalékkal alacsonyabb összeg ment el.

A január-február havi nyugdíjkifizetések 37,2 milliárd forinttal, 602,8 milliárd forintra emelkedtek a tavalyi év magasabb inflációja miatt 0,7 százalékos kiegészítő nyugdíjemelés, és az idei évre tervezett 2,8 százalékos emelés hatására.

Az Egészségbiztosítási alapon belül a legnagyobb kiadási tételt jelentő gyógyító-megelőző ellátásokra kifizetett összeg 37,8 milliárd forinttal, 234,7 milliárd forintra nőtt, gyógyszertámogatásra az év első két hónapjában 67,0 milliárd forintot fordítottak, ami 5,7 milliárd forinttal több, mint az előző év azonos időszakában.

A január-februári 97,9 milliárd forint nettó kamatkiadás 39,8 milliárd forinttal lett több az előző évinél, amit a kamatfizetések éven belüli eltérő lefutásával magyaráz a PM jelentése.

A központi költségvetés adóssága február végéig mindössze 2,0 milliárd forinttal nőtt a döntően 732,8 milliárd forintnak megfelelő összegű nettó devizatörlesztésnek köszönhetően. A költségvetés éves hiányát és részben a lejáró devizaadósságot finanszírozó forintkibocsátás 562,6 milliárd forinttal növelte az adósságot, míg a forint árfolyamának az elmúlt év végéhez képest bekövetkezett gyengülése 140,9 milliárd forinttal emelte meg a devizában fennálló adósság forintban számított nyilvántartási értékét.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Ölik egymást a bankok a vállalkozói számlavezetésért

Az első magyar fintech pénzügyi szolgáltató, a BinX indulása felrázta a vállalkozói számlák piacát. Úgy tűnik ez jót tett, mert nem csak a díjak, hanem a kedvezmények terén is mind nagyobb a verseny,

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!
Hirdetés

Hírek

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.

Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba

Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg. 

A ChatGPT az új nagybácsi: jobban hiszünk az MI válaszaiban, mint a Google-ben

Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.

Duna House: a magyarok többsége ingatlantulajdon-párti

Az elmúlt 3 évben az ingatlanügyletet lebonyolítók megközelítőleg fele vette igénybe profi ingatlan- és pénzügyi szakértő segítségét, miközben ez az arány az Egyesült Államokban meghaladja a 90 százalékot.

Kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült.
Hirdetés

Gazdaság

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.