Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek
No menu items!

Tőzsde – Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei hétfőn. A befektetők hűvösen fogadták az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve bejelentését, miszerint új hitelprogramokat indít és korlátlan mennyiségben fog állampapírokat és jelzálogfedezetű értékpapírokat vásárolni.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,76 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,97 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,53 százalékos mínuszban indította a kereskedést.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is borús a hangulat, jelentősen ingadoztak az árfolyamok az eddigi kereskedésben.

A New York-i tőzsde nyitásakor, hétfő délután fél háromkor a londoni FTSE-100 index 2,52 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 2,26 százalékos, a párizsi CAC-40 1,89 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 2,23 százalékos mínuszban állt. Milánóban 1,79 százalékkal, Madridban pedig 3,47 százalékkal esett a vezető tőzsdeindex.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0758 dollárt adtak, 0,62 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,05 százalékkal gyengült a dollár, 110,74 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozog.

A legközelebbi, májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 3,04 százalékos mínuszban, 26,16 dolláron, a WTI viszont 0,31 százalékos pluszban, 22,70 dolláron forgott fél háromkor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 2,67 százalékkal, 1524,30 dollárra nőtt.

Pénteken jelentős veszteségekben zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 4,55 százalékkal, 19 173,98 pontra, az S&P 500-as index 4,34 százalékkal, 2304,92 pontra, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 3,79 százalékkal, 6879,52 pontra esett.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.

Véget vet a visszaéléseknek a termékpiaci törvény módosítása

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) kezdeményezésére módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.
Hirdetés

Hírek

Lítiumos rendszerek öregedése növeli a tűzkockázatot

Az energiatárolás hazai piaca új korszakhoz érkezett: miközben a lítium-vasfoszfát akkumulátorok öregedése hosszú távon növekvő tűzkockázatot jelenthet, a fél szilárdtest-technológia ipari alkalmazása áttörést hozhat a biztonság és hatékonyság terén. A Jedlik Ányos Energia Program jelentős támogatásaival, valamint a Top NRG új generációs energiatároló megoldásaival olyan fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek nemcsak gazdaságosabbá, hanem biztonságosabbá is teszik a vállalati és lakossági energiahasználatot.

Sztrájk lesz a Lufthansánál? A tárgyalásos megoldást részesítik előnyben

.A Lufthansa pilótáit képviselő szakszervezet sztrájkszavazást indít, miután eredménytelenül zárultak a nyugdíjrendszerről szóló egyeztetések a légitársasággal.

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével

Balatoni Katalin: számunkra minden magyar oktatási intézmény kincs, amelyet óvni és erősíteni kell

A miniszterelnöki biztos ünnepélyes keretek között átadta az első külhoni magyar pedagógusigazolványt Burus-Siklódi Botondnak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) elnökének.
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.