Hirdetés
Kezdőlap Hírek Diákhitel már áprilistól - meghosszabbított határidő
No menu items!

Diákhitel már áprilistól – meghosszabbított határidő

A koronavírus-járvány okozta nehéz helyzet miatt péntekig meghosszabbította a hiteligénylési határidőt a Diákhitel Központ a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében.

Ennek értelmében az a hallgató, aki március 27-ig leadja igénylését, már áprilisban megkapja a kért összeget. A képzési díjra költhető Diákhitel2 is folyamatosan igényelhető. A szabad felhasználású Diákhitel1 továbbra is kivételesen kedvező 1,99 százalékos kamattal, a képzési költségre fordítható Diákhitel2 pedig kamatmentesen vehető igénybe – közölték.

A szabad felhasználású konstrukció esetében 15 ezer és 70 ezer forint közötti havi összeg igényelhető, de kérhető az egyösszegű folyósítás is, így akár 350 ezer forinthoz is hozzájuthat egyszerre a hallgató.

A Diákhitel2 ezzel szemben kizárólag képzési díj fedezésére használható fel, összege maximum az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj lehet.

A Diákhitel Központ azt is közölte: a járványügyi helyzet ideje alatt a személyes ügyfélszolgálata zárva tart. Online szerződéskötésre ugyanakkor jelenleg is változatlanul lehetőség van, a legegyszerűbb és legbiztonságosabb, ha a hallgató a hiteligénylését az intézményi NEPTUN rendszerből indítja, mert ebben az esetben – amennyiben rendelkezik ügyfélkapuval – elektronikus aláírással otthonról, könnyen és személyes érintkezés nélkül tudja megkötni szerződését.

Ügyfélkapu hiányában a Diákhitel Direkt felületéről indítható a hiteligénylés, majd ezt követően a kinyomtatott szerződést a Pénzügyi PartnerPontok egyikén lehet leadni.

A kormány múltheti döntése alapján a Diákhitel Központ is törlesztési moratóriumot hirdet a fennálló diákhitel tőke- és kamattartozás tekintetében minden ügyfele számára 2020. december 31-ig. A moratórium ideje alatt önkéntesen törleszthető a tartozás, a társaság ezt minden esetben elszámolja.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.

NAV- közérthető kiadvány foglalja össze az szja-nyilatkozatokat

Január az szja-nyilatkozatok hónapja, aki egész évben a kedvezményekkel növelt fizetését szeretné kézhez kapni, ebben az időszakban kell jeleznie munkáltatójának, milyen kedvezményeket szeretne érvényesíteni.

28 milliárd forintból indul a hallgatói életutat támogató program

Egy olyan, a hallgatók tanulását támogató programot indítanak 28 milliárd forintból, amely a kitartást segíti, a hallgatói életutat támogatja.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.
Hirdetés

Hírek

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás