Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Orbán öt új programot jelentett be - 13. havi nyugdíj is lesz
No menu items!

Orbán öt új programot jelentett be – 13. havi nyugdíj is lesz

A gazdaságvédelmi akcióterv keretében a miniszterelnök több új intézkedést is bejelentett: a bértámogatási programot, a 13. havi nyugdíj visszaépítését, a kiemelt nemzetgazdasági ágazatok újraindítását, valamint azt, hogy több mint 2000 milliárd forint értékben biztosítanak támogatott hitelt vállalatok finanszírozására.

A cél az, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyi munkahelyet hozzunk létre – mondta Orbán Viktor, úgy fogalmazva: nehéz időket élünk, de egyetlen magyar sincs egyedül. “Sikerülni fog, ha vigyázunk egymásra” – hangoztatta.

Közölte, a gazdaságvédelmi akciótervet három ütemben hajtják végre. Az első ütemen már túl vagyunk – emlékeztetett -, ide tartoztak a tb-járulék-csökkentések, a katásoknak nyújtott segítség és a bankhitelek törlesztésének felfüggesztése is. Hétfőn megindítják a második szakaszt.

Orbán Viktor. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Az akcióterv három szakasza mindösszesen a nemzeti össztermék, a GDP 18-20 százalékát csoportosítja át, ideértve a jegybank által megindított programokat is – közölte a kormányfő, aki bejelentette: a 2020-as költségvetéstől a megváltozott helyzet miatt el kell térni – az erről szóló rendelet hétfőn megjelenik -, a költségvetési hiányt 1 százalékról 2,7 százalékra emelik.

A hétfőn induló szakasz öt programból áll.

Az első a munkahelymegőrzésről szól: rövidített munkavégzés esetén készen állnak arra, hogy átvállalják a munkaadóktól a bérköltségek egy részét, ez a bértámogatásnak egy speciális magyar formája – mondta.

A család- és nyugdíjasvédelem nevű program részeként visszaépítik a 13. havi nyugdíjat, mégpedig négy részletben – jelentette be.

Így 2021 februárjában a januári nyugdíjon felül a nyugdíjasok egyheti nyugdíjat fognak kapni, és ez történik majd 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben is – ismertette, úgy fogalmazva, hogy most a munkahelyeket kell menteni, de nem szabad elfelejtkezni a nyugdíjasokról, a szülőkről, nagyszülőkről sem, akiket a mostani helyzet leginkább fenyeget.

A miniszterelnök közölte továbbá: az egyik programpontban az olyan kiemelt nemzetgazdasági ágazatok szerepelnek, amelyeket újra kell most indítani. Ezek közé sorolta a turizmust, az egészségipart, az élelmiszeripart, a mezőgazdaságot, az építőipart, a logisztikát, a közlekedést, valamint a film- és kreatív ipart.

Elmondta azt is, hogy a vállalatok finanszírozása érdekében kamat- és garanciatámogatott hiteleket biztosítanak magyar vállalkozásoknak összesen több mint 2000 milliárd forint értékben.

A munkahelyteremtés érdekében pedig beruházásokat fognak támogatni mintegy 450 milliárd forint értékben – közölte Orbán Viktor.

A kormányfő úgy fogalmazott: Magyarország tíz év megfeszített és szívós munkával már éppen egyenesbe jött, amikor a koronavírus-járvány megérkezett Európába, és veszélybe sodorta mindazt, “amiért eddig megdolgoztunk“.

A miniszterelnök a gazdaságvédelmi akcióterv lebonyolításával bízta meg minisztereit. Fotó:
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A helyzetet igazságtalannak nevezte, jelezve: “nem tehetünk róla, de ez nem változtat azon a tényen, hogy egy komoly kihívással kell szembenéznünk“. A helyzet igazságtalan, de ez sem ad felmentést, “nem törődhetünk bele, nem fogadhatjuk el, meg kell vele küzdenünk“, a járvánnyal és a gazdasági következményekkel egyszerre – mondta. “Menteni az emberéletet és gondoskodni a jövőről” – hangoztatta.

Megjegyezte, hogy az ország tíz éve a pénzügyi stabilitás és a felelős költségvetési gazdálkodás mellett horgonyzott le, és “ezt a horgonyt most sem szedjük fel“.

A kormányon belüli feladatmegosztásról – az érintett tárcavezetők társaságában – elmondta: Palkovics László innovációs és technológiai minisztert kérte fel arra, hogy az egész program koordinálását, irányítását végezze el.

Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter dolga, hogy az állami vállalatokat lendületbe hozza és bekapcsolja a gazdaságvédelmi akciótervbe – közölte.

Varga Mihály pénzügyminisztertől pedig azt várja, hogy biztosítsa a szükséges forrásokat, egyúttal garantálja a költségvetési fegyelmet – tette hozzá a miniszterelnök.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot

Két új szállodával bővült az Accent Hotels portfóliója.

Itt a kínai versenyképesség alig rejtett titka  

A kínai gyártók kilencszer több állami támogatást kapnak, mint nyugati társaik - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számításaiból, amelyek segítenek megmagyarázni az ország teljes dominanciáját oly sok ágazatban, a napelemektől az akkumulátorokon át az acélig.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.