Kezdőlap Hírek Életbiztosítás - bíróság: tisztességtelen a nehezítő kikötés
No menu items!

Életbiztosítás – bíróság: tisztességtelen a nehezítő kikötés

Pert nyert a Fővárosi Fellebviteli Főügyészség egy biztosítóval szemben: a bíróság jogerős döntése szerint tisztességtelen az életbiztosítási szerződések azon kikötése, miszerint a biztosítási eseményt 8 napon belül írásban be kell jelenteni a biztosítónál – közölte a főügyészség vezetője.

Medveczky Gábor elmondta: a másodfokú bíróság egyetértett az ügyészséggel abban, hogy a biztosítók nem alkalmazhatnak a bejelentéssel kapcsolatban az ügyfelek helyzetét nehezítő megkötéseket. Így arra kötelezni a szerződőt, hogy írásban tegyen bejelentést, sérti a Polgári Törvénykönyvet.

A bíróság egyetértett az ügyészséggel abban is, hogy a biztosító által meghatározott 8 napos határidő elfogadhatatlanul rövid. Ugyancsak tisztességtelennek tartotta a bíróság azt, hogy a biztosító nem csupán a bejelentést tette kötelezővé 8 napon belül az ügyfelek számára, hanem minden általa lényegesnek tartott körülmény előadását is,a és ha ezt elmulasztotta az ügyfél, a biztosító mentesült a teljesítéstől.

A főügyész rámutatott: a fellebbezési eljárásban az is tisztázódott, hogy a megfelelően kitöltött halottvizsgálati bizonyítvány minden szükséges adatot tartalmaz, így a biztosító által eddig kért dokumentumok egy részének, például a boncjegyzőkönyvnek, műtéti napló másolatának a biztosító által elvárt beszerzése és megküldése jogellenes. Medveczky Gábor különösen fontosnak nevezte, hogy a biztosító a teljesítéséhez csak a szükséges okiratok benyújtását írja elő.

A főügyész kitért arra is, hogy az életbiztosítási szerződéssel összefüggő kezdeti költségekről a bíróság megállapította, hogy az a fogyasztó számára ellenőrizhetetlen, áttekinthetetlen. Hozzátette: ez sérti a jóhiszeműség követelményét, mert ésszerűen nem várható el az ügyféltől, hogy általa nem azonosítható szolgáltatásért fizessen.

Egyoldalúan és indokolatlanul hátrányos a fogyasztónak, hogy a biztosító lényegében ugyanarra a tevékenységre – a szerződés megkötése, fenntartása, a szerződő fél számlájának kezelése – különböző jogcímeken szed díjat – tette hozzá a főügyész, aki nem nevezte meg, mely biztosító társasággal szemben volt pernyertes a főügyészség.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indul a Vadászkürt Expressz!

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 2025. szeptember 27-én, szombaton ismét megrendezi...

Ismét megmozgatta a közösségeket a hungarikum pályázat

Továbbra is töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, a felhívás idei 650 millió forintos keretéből 257 kérelem részesül támogatásba

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.
Hirdetés

Hírek

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Hirdetés

Gazdaság

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...