Kezdőlap Gazdaság Az ÁSZ szigorítana az e-kereskedelem szabályozásán
No menu items!

Az ÁSZ szigorítana az e-kereskedelem szabályozásán

Hosszú távon az internetes értékesítés tartós növekedésére lehet számítani, ezért meg kell újítani az e-kereskedelem adózással, fogyasztóvédelemmel és informatikai biztonsággal összefüggő jogszabályi környezetét – olvasható az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzésében.

Az ÁSZ a 2010 és 2018 közötti időszakra kiterjedő elemzésében megállapította, hogy az internetes kereskedelem forgalmának növekedése az áfa-bevételeket gyarapította ugyan, egyúttal azonban fokozta az adóelkerülés és az adóbázis csökkenésének kockázatát.

Ezen felül a számvevőszék a vizsgált időszakban az áfa-bevételekkel, a fogyasztóvédelemmel, az adóelkerüléssel, a tisztességtelen piaci előny szerzésével, illetve a vámellenőrzésekkel és vámbeszedéssel összefüggésben is azonosított közpénzügyi kockázatokat.

Arra is rámutattak, hogy 2018-ban az internetes kiskereskedelemből belföldön realizált bevételek 54 százaléka a vállalkozások 8 százalékát jelentő külföldi társaságoknál koncentrálódott. Eközben a kiskereskedelmi üzletek száma Magyarországon 2010-2018. között mintegy 17 százalékkal, a kiskereskedelmi vállalkozások száma 20 százalékkal, a szállítást, raktározást fő tevékenységként megjelölő vállalkozások száma közel 19 százalékkal csökkent.

Mindez a számvevőszék szerint azt jelzi, hogy a növekvő forgalmat mind a kereskedelem, mind a szállítmányozás-raktározás terén csökkenő számú vállalkozás állítja elő, és a forgalom nagyobb részét külföldi tulajdonú vállalkozások bonyolítják.

Mindezek miatt az ÁSZ úgy véli, hogy

Magyarországnak foglalkoznia kell a digitális kereskedelem megadóztatásával, hiszen az adózási szabályok lehetőséget adnak a digitális szolgáltatást nyújtó multinacionális cégeknek arra, hogy a legkedvezőbb adózási feltételeket kínáló országban adózzanak.

Ennek következtében pedig szinte teljesen mentesülnek a társasági adó fizetése alól, míg a tényleges szolgáltatás helye szerinti állam jelentős adóbevételtől esik el.

Ugyanakkor megjegyezték, a koronavírus-járvány alatt a kiskereskedelmi egységek egy része teljesen vagy részben átáll az e-kereskedelemre, így próbálja túlélni a mostani nehéz időszakot. Az internetes eladásokkal olyan kisebb, magyar tulajdonú kereskedelmi egységek is próbálkozhatnak, amelyek eddig hagyományos kiskereskedelmi tevékenységet folytattak, ha pedig ezek a vállalkozások fennmaradnak, akkor a magyarországi e-kereskedelmen belül emelkedhet a magyar tulajdonú vállalkozások által bonyolított forgalom részaránya.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Mol-csoport: öregszik a közép-kelet-európai régió autóparkja

A közép-kelet-európai régióban a járműpark átlagos életkora elérte vagy meghaladta a 12 évet és a válaszadók 48 százaléka 10 évnél idősebb autót vezet. Ennek ellenére az autósok csaknem fele nem tervezi lecserélni járművét a következő 5 évben, függetlenül annak életkorától

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek
Hirdetés

Hírek

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.

Mennyit kereshetnek a diákmunkások?

Az idei nyári szezonban a diákmunkások órabére átlagosan bruttó 2000 forint körül alakul, de a legjobban fizető pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető a Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint.

Drágábban utazunk – Drágul a BKK jegyek ára

Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára vasárnaptól - tudatta a cég közleményben szerdán.

Hol érdemes lekötni a pénzünket?

Feltétel nélkül 5 százalék feletti, egyéb feltételek teljesítésével pedig ennél akár magasabb kamatra is leköthetjük a bankoknál a megtakarításunkat. Az alapkamat nem változott, így az ahhoz kapcsolt betéti kamatok is kitartanak.

Környezetvédelmi minősítést kapott Bécs adatközpontja

Május 25-én a Bécsi Városi Adatközpont (Rechenzentrum der Stadt Wien) elsőként nyerte el az Osztrák Környezetvédelmi Kitűntetést.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,