Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - pluszban kezdett New York
No menu items!

Tőzsde – pluszban kezdett New York

Erősödéssel kezdték a kereskedést az irányadó New York-i tőzsdeindexek kedden. Az olaj ára emelkedik.

A DJIA-30 index 0,29 százalék, az S&P-500 index 0,32 százalék, a Nasdaq Composite index 0,35 százalék pluszban volt nyitáskor.

A vegyes hétfői zárás után az indexek keddi emelkedése elsősorban egyes termelőipari cégek tőzsdén kívüli forgalomban elért árfolyamnyereségének volt tulajdonítható, annak köszönhetően, hogy néhány amerikai államban újraindulhat a termelés. Az amerikai autógyárak – a GM, a Ford és a Fiat Chrysler – pedig május 18-án kezdik meg a termelés.

Jót tett a befektetői hangulatnak Kína bejelentése is a megemelt importvámok eltörléséről 79 amerikai termékre vonatkozóan a kereskedelmi ellentétek rendezéséről kötött első fázisú megállapodás értelmében.

Az olajárak emelkedtek Szaúd-Arábia termeléscsökkentési ígéretének köszönhetően.

Az amerikai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára 6,30 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben hordónként 25,66 dolláron, a Brent ára pedig 2,94 százalékkal 30,50 dollárra emelkedett.

A dollár gyengült, az eurót 0,63 százalékkal jegyezték erősebben 1,0874  dolláron. Az arany ára a dollár gyengülését tükrözve erősödött, a spot ár 0,33 százalékkal unciánként 1702,98 dollárra emelkedett.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.

Nekünk is van jégszobrunk: a Magyar Képzőművészeti Egyetem előtt

120 kilós jégtömb, négy óra munka, jégperzselés, minimalista fej, nagy hideg. Wessel Martin szobrászhallgató jégszobra megtekinthető az MKE főbejáratánál, amíg el nem olvad.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás