Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Kovács Árpád: rendhagyó a 2021-es költségvetés véleményezése
No menu items!

Kovács Árpád: rendhagyó a 2021-es költségvetés véleményezése

A Költségvetési Tanács (KT) a jövő hét végére alakíthatja ki véleményét a 2021-es költségvetési törvény tervezetéről. A testület a koronavírus-járvány miatt idén eltér a normális ügymenettől.

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a Kossuth Rádióban azt mondta, a véleményezés alapján módosíthat a kormány a tervezeten, majd benyújtják azt a parlamentnek.

Az elnök kifejtette, a koronavírus-járvány miatt a normális ügymenettől eltérően

most nem alkotnak véleményt például azzal az uniós előírással kapcsolatban, amely a költségvetési hiányra vonatkozik, és az államadósság alakulását sem véleményezik.

Szólt arról is, az idei adatok alakulása attól függ, hogy mikor indulhat újra a gazdaság. A becslések között nagy a szórás, hiszen van, amelyik komoly visszaesést prognosztizál, mások szerint viszont jobbak a kilátások.

Kovács Árpád

Valószínű – fűzte hozzá -, hogy a második negyedév “ijesztő” adatokat fog hozni, de a harmadik negyedévtől elkezdődhet a visszatérés a “normál pályára”.

A jövő évi előrejelzések viszont már komoly gazdasági erősödésről szólnak, persze egy rossz bázishoz viszonyítva.

Arra lehet számítani, hogy azok a programok, amelyek 2020-ban a munkahelyek védelmében, az egészség védelmében, a gazdaság alapjainak a megtartása érdekében születtek, azok folytatódnak jövőre is” – mondta Kovács Árpád.

Varga Mihály pénzügyminiszter hivatalos Facebook-oldalán kedden jelentette be, hogy elkészült a jövő évi költségvetési törvény tervezete és azt szerdán tárgyalja a kormány.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.

Nekünk is van jégszobrunk: a Magyar Képzőművészeti Egyetem előtt

120 kilós jégtömb, négy óra munka, jégperzselés, minimalista fej, nagy hideg. Wessel Martin szobrászhallgató jégszobra megtekinthető az MKE főbejáratánál, amíg el nem olvad.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás