Kezdőlap Edukáció Lemaradtunk megint: az öregségünkre alig gondolunk
No menu items!

Lemaradtunk megint: az öregségünkre alig gondolunk

Bár a GDP-nél is nagyobb mértékben nő a háztartások vagyona, az öngondoskodást segítő termékek aránya nem követi ezt, Magyarország elmaradt ebben a fejlett nyugat-európai és a szomszéd országokhoz képest is – hangzott el az 56. Közgazdász-vándorgyűlés öngondoskodásról rendezett panelbeszélgetésén, pénteken Debrecenben.

A panelbeszélgetés résztvevői leginkább az állami szerepvállalás erősítését sürgették, kiemelve, hogy az öngondoskodási piac és az értéktőzsde fejlesztése kölcsönösen támogathatná egymást.

Hardy Ilona, az Aranykor Önkéntes Nyugdípénztár alapító elnöke szerint szükség volna az ágazat erősebb kormányzati támogatására, bár nem vitatta, hogy a nyugdíjrendszert tekintve az elsődleges szerep az állami nyugdíjrendszeré.

A szakember kiemelte: a nyugdíjpénztárak bátorságát jelzik az általuk elért igen magas hozamok, különösen a mostani alacsony kamatok között. A portfólióikban a hazai részvények csekély arányának az alacsony hazai részvényválaszték az oka.

Rámutott: az előző években jóval fiatalabb volt az új nyugdíjpénztári tagok átlagéletkora, a pénztári szektor tagsága elöregedőben van, “újabb döfést” jelentett a cafeteria megszüntetése ezen a területen, jövőre 5 százalék alatt lehet a munkáltatói befizetések aránya.

Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) elnöke szerint részben történelmi okai vannak a lemaradásnak a nyugat-európai országoktól, de a rossz szemléletmód is szerepet játszik abban, hogy a mai fiatal korosztály csupán 2-3 évre gondolkodik előre.

Szerinte a befektetők pénzügyi tudatossága és kockázatvállalási hajlandósága növelheti az öngondoskodást, de ezen a téren visszafogott a befektetők, az öngondoskodásra figyelmet fordítók magatartása.

Erdős Mihály, a Generali Biztosító elnök-vezérigazgatója úgy vélte: nagy szükség van a személyes meggyőzésre, aminek nem mond ellent, hogy erőteljesen fejleszteni kell ezen a téren is a digitalizációt.

A szolgáltatóknak egyre inkább növelni kell a digitális fejlesztéseket, erre nagyobb forrásokat is kell áldozni – mondta.

Máté-Tóth István, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgató-helyettese rámutatott: hiányzik a hosszú távú befektetői szemlélettel rendelkező réteg Magyarországon, az ügyfelek kockázatérzékenysége pedig igen magas. Látható, hogy nyugat-európai országokban fejlettebbek a tőkepiacok és jelentősebb a kockázatvállalási hajlandóság is – fűzte hozzá.

Horváth István, a K&H Bank private banking igazgatóságának vezetője szerint nem a befektetési lehetőségek gátolják az öngondoskodás bővülését, az öngondoskodók bázisát kellene szélesíteni az adókedvezmények bővítésével.

Úgy ítélte meg: a biztosítóknak, a bankoknak fel kell mérniük a valós kockázatokat, és a jövő bemutatásában a szolgáltatóknak transzparensnek kell lenniük, tudatosítaniuk kell a leendő öngondoskodást vállalókban, hogy ez a hosszú távról szól. Kiemelte: a pénztáraknak nagy szerepük lehet a tőzsde fejlesztésében, ha ezt a szabályozás is támogatja majd. /MTI/

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

America First: januártól jól megdrágulnak a nemzeti parkok belépői az USÁ-ban

Az amerikai belügyminisztérium bejelentése szerint 2026 januárjától...

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.