Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Gazdagok és szegények: szakadék Luxemburg és Bulgária között
No menu items!

Gazdagok és szegények: szakadék Luxemburg és Bulgária között

Némileg csökkent, de továbbra is óriási a különbség az Európai Unió leggazdagabb és legszegényebb országa, Luxemburg és Bulgária között – derült ki az Eurostat jelentéséből.

Vásárlóerő-egységben (PPS) számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) alapján is toronymagasan vezet a nyugat-európai nagyhercegség a 27 tagú közösségben. Bulgária javított, de továbbra is erős lemaradásban van.

Az uniós átlagot 100 százaléknak véve az euróövezetben az egy főre jutó hazai össztermék és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás is 106 százalékra rúgott tavaly. Szinte minden ország esetében 1-2 százalékponttal változtak az értékek 2018-hoz képest, így alig változott tavaly az országok sorrendje.

A leggazdagabb országban, Luxemburgban az egy főre jutó GDP 261 százaléka volt az uniós átlagnak, míg az utolsó helyezett Bulgáriában 53 százalék.

Egy évvel korábban, 2018-ban Luxemburg egy főre jutó GDP-je 263 százalék, Bulgáriáé pedig 51 százalék volt.

Nagyításért KLIKK a térképre

Tíz országban – Luxemburg, Írország, Hollandia, Dánia, Ausztria, Németország, Svédország, Belgium, Finnország és Franciaország – haladta meg az uniós átlagot az egy főre jutó GDP tavaly.

A középmezőnybe – a 70 és 100 százalék közötti kategóriába – került Málta, Olaszország, Csehország, Spanyolország, Ciprus, Szlovénia, Észtország, Litvánia, Portugália, Szlovákia, Magyarország és Lengyelország.

A maradék öt országban – Lettországban, Romániában, Görögországban, Horvátországban és Bulgáriában – 70 százalék alatt volt a mutató.

A háztartások életszínvonalát jobban tükröző egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztásban is Luxemburg az első, az EU-s átlag 135 százalékával és Bulgária az utolsó az átlag 59 százalékával. Egy évvel korábban 135, illetve 57 százalékon állt a két adat.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.

Nekünk is van jégszobrunk: a Magyar Képzőművészeti Egyetem előtt

120 kilós jégtömb, négy óra munka, jégperzselés, minimalista fej, nagy hideg. Wessel Martin szobrászhallgató jégszobra megtekinthető az MKE főbejáratánál, amíg el nem olvad.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás