Kezdőlap Világgazdaság Német kamara: nem lesz gyors felpattanás
No menu items!

Német kamara: nem lesz gyors felpattanás

Nem kerülhet sor V-alakú konjunktúrára, azaz meredek visszaesést követő gyors talpraállásra Németországban. Inkább a helyzet lassú és körülményes javulására kell számítani – összegezte felmérésének eredményét a német kereskedelmi és ipari kamarák szervezete, a DIHK.

Sok vállalatot hozott nehéz helyzetbe a koronavírus-válság Németországban. A cégek több mint 40 százaléka számolt be likviditásszűkéről a DIHK-nak. A szűkössé vált pénzeszközök pedig a beruházások csökkenéséhez vezettek, hátráltatva ezáltal az új technológiák bevezetését, új termékek kifejlesztését és új piacok megnyitását.

A felmérésben közel minden második cég a saját tőke csökkenését jelezte. Ennek ismeretében a DIHK a konjunktúracsomag utólagos feljavításának szükségességére hívta fel a kormány figyelmét.

A felmérésbe bevont mintegy 8500 vállalatnak a fele legkorábban a jövő év közepére várja az üzletmenet visszazökkenését a normális kerékvágásba.

A teljes évre vonatkozóan öt vállalatból négy (77 százalék) számol forgalmának csökkenésével. Minden ötödik (21 százalék) szerint pedig idei forgalma kevesebb mint a fele lesz a tavalyinak. Az aktuális helyzetüket így a felmérések 1985-ös kezdete óta a legrosszabbnak ítélték meg a felmérésbe bevont német vállalatok.

A kapott eredmények alapján a DIHK megalapozottnak látja a bruttó hazai termék 10 százalék körüli idei visszaesésére vonatkozó becsléseket. Hasonlóképpen a válságból kivezető út is sokkal inkább mérsékelten, mint meredeken emelkedő lesz és a korábban becsülteknél hosszabb ideig fog tartani.

A bruttó hazai termék előállításának az egyik legnagyobb forrása, a német export például a DIHK becslése szerint a külföldi járványvédelmi korlátozások miatt 15 százalékkal eshet vissza az idén.

A megkérdezett cégek viszont pont a határok megnyitásától, a nemzetközi kereskedelmi forgalom helyreállításától várják elsősorban helyzetük javulását.

Nagy segítségként értékelnék viszont emellett adóterheik enyhítését és bürokratikus kötelezettségeik lazítását is.

Martin Wansleben

A kis- és középvállalatok szempontjainak figyelembe vételével feltétlenül szükség lenne a kormány gazdaságösztönző csomagjának módosítására, hogy minél nagyobb számban részesülhessenek gazdálkodó egységek annak előnyeiből” – jelentette ki Martin Wansleben, a DIHK vezérigazgatója.

A német kormány 130 milliárd eurós gazdaságösztönző csomagot készít elő a vírusjárvány következményeinek enyhítésére. A csomag az áfa átmeneti csökkenése, valamint a kis- és középvállalatoknak a csőd elkerülésére nyújtott támogatás tervét is tartalmazza. A DIHK igazgatója szerint azonban “nincs fontosabb annál, mint lehetővé tenni számukra, hogy ismét bevételt termelhessenek“.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

Innen megismerheti az elektromos céges autócsere pénzügyi vonzatait

Pataki Gábor elektrifikációs szakember útjára indította azt a weboldalt,...
Hirdetés

Hírek

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.