Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Kilencéves mélyponton az EU májusi áruexportja
No menu items!

Kilencéves mélyponton az EU májusi áruexportja

Az euróövezet áruexportja kilenc éves mélypontra esett májusban, az áruimport pedig a 2009 júliusi rekordnagyságú csökkenés óta a legnagyobb mértékben esett az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése szerint.

Májusban az Eurostat első becslése szerint az euróövezet 19 tagországa 143,3 milliárd euró, kilenc éve, 2011 februárja óta a legkisebb értékben exportált javakat a világ többi részébe, ami 29,5 százalékkal marad el a 2019. májusitól. A legnagyobb mértékben a gépipari cikkek és közlekedési eszközök exportja csökkent, 37,9 százalékkal, valamint a fosszilis üzemanyagok és olajtermékeké 64,0 százalékkal.

A Nagy-Britanniába irányuló export 36,7 százalékkal, az Egyesült Államokba 30,6 százalékkal, Kínába 10,1 százalékkal csökkent.

Az euróövezet májusi áruimportja az egy évvel korábbinál 26,7 százalékkal alacsonyabb, 133,9 milliárd euró volt. Az áruimport májusi csökkenésének mértéke a legnagyobb a pénzügyi és gazdasági válságot követő 2009. júliusi esés óta.

Májusban így 9,4 milliárd eurós áruforgalmi külkereskedelmi többlete alakult ki az euróövezetnek, a 2019. májusi 20,7 milliárd eurós többlet után.
Az euróövezeti tagállamok között májusban az előző évinél 27,9 százalékkal alacsonyabbra, 125,3 milliárd euróra csökkent az áruforgalom értéke.

Januártól májusig az euróövezet tagállamai összesen 845,8 milliárd euró értékben exportáltak árucikkeket a világ többi részébe, 13,1 százalékkal kisebb értékben a 2019 azonos periódusában lebonyolított exportnál. Az import ugyanebben az időszakban szintén 13,1 százalékkal 779,7 milliárd euróra csökkent.

Az euróövezetnek az év első öt hónapjában 66,1 milliárd eurós áruforgalmi többlete alakult ki a világ többi részével folytatott külkereskedelmében, a 2019 január-májusi 76,5 milliárd eurós többlet után.

Az euróövezeten belüli áruforgalom az év első öt hónapjában az előző évihez képest 14,7 százalékkal 719,1 milliárd euróra csökkent.

Az Európai Unió az idén májusban 129,8 milliárd euró értékben exportált árucikkeket a világ többi részébe, 29,7 százalékkal a tavaly májusi alatt. Az áruimport ugyanakkor 26,2 százalékkal 122,6 milliárd euróra csökkent.

Az Európai Uniónak az idén májusban 7,1 milliárd eurós áruforgalmi többlete alakult ki a világ többi részével folytatott külkereskedelemében a 2019 májusi 18,6 milliárd eurós többlet után.

Az Európai Unió tagországai májusban 195,7 milliárd euró áruforgalmat bonyolítottak egymással, 27,3 százalékkal kisebbet az egy évvel korábbinál.

Januártól májusig az Európai Unió áruexportja a világ többi részében 767,7 milliárd euróra rúgott, ami 12,9 százalékos elmaradás az egy évvel korábbitól. Az import ugyanebben az időszakban 12,7 százalékkal 712,9 milliárd euróra csökkent.

Az idei első öt hónapban így az Európai Uniónak 54,8 milliárd eurós többlete alakult ki a világ többi részével folytatott áruforgalmában, kisebb az egy évvel korábbi 64,1 milliárd eurónál.

Az év első öt hónapjában az uniós tagországok egymással folytatott árukereskedelmének összértéke az előző évihez képest 13,8 százalékkal 1125,5 milliárd euróra csökkent.

Magyarország januártól májusig az egy évvel korábbinál 14 százalékkal kisebb, 40,3 milliárd euró értékben exportált árucikkeket. Ebből az Európai Unióba 31,5 milliárd eurót, 16 százalékkal kevesebbet, az unión kívülre pedig 8,8 milliárd eurót, 9 százalékkal kevesebbet.

A magyarországi áruimport 39,4 milliárd euró volt január-májusban, 12 százalékkal kevesebb a 2019-esnél. Az EU-ból az ország az előző évinél 13 százalékkal kisebb, 28,0 milliárd euró értékben importált, az unión kívüli import pedig 11,4 milliárd euró volt, 9 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

A magyar áruforgalmi külkereskedelmi többlet az idén 1,0 milliárd euró volt az első öt hónapban, tavaly pedig 2,2 milliárd euró. Ezen belül az Európai Unióval szemben az áruforgalmi többletünk 3,5 milliárd euróra csökkent a tavalyi 5,1 milliárd euróról, az unión kívül áruforgalmi deficit pedig 2,6 milliárd euróra csökkent a 2019 első öt havi 2,8 milliárdos deficitről. Az Eurostat angol nyelvű dokumentuma itt elérhető.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.