Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan KSH: a koronavírus letörte a lakásépítési kedvet
No menu items!

KSH: a koronavírus letörte a lakásépítési kedvet

Az első félévben 8697 új lakás épült, 34 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 12 475 volt, 32 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Budapesten 1657 lakást vettek használatba, 22 százalékkal többet, mint egy évvel ezelőtt. A községekben a fővároshoz hasonló mértékben 23 százalékkal nőtt a használatba vett lakások száma, a megyei jogú városokban 40 százalékos, az egyéb városokban 47 százalékos emelkedést mértek.

A koronavírus-járvány kirobbanása utáni hónapokban az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma átmenetileg visszaesett – közölte a KSH.

A múlt év azonos hónapjaihoz képest márciusban kétharmadára, április-májusban alig több mint felére csökkent az építeni tervezett lakások száma.

Júniusban már mutatkoztak a fellendülés jelei, a tervezett lakások száma újra megközelítette az egy évvel korábbi szintet, elérte a tavalyi 90 százalékát. Budapesten az április-májusi visszaesés még erőteljesebb volt, de júniusban a tavalyinál majdnem kétszer több lakás építését kezdeményezték.

A használatba vett lakások számát tekintve nem mutatható ki hasonló visszaesés, a második negyedévében 40 százalékkal több lakás készült el, mint az előző év azonos időszakában.

Az új lakások 39 százalékát a fővárosban tervezik felépíteni. Az építendő lakások száma minden településkategóriában csökkent a tavalyi év első feléhez képest: Budapesten 21 százalékkal, a megyei jogú városokban 51 százalékkal, az egyéb városokban 34 százalékkal, a községekben 25 százalékkal. Az építtetők az esetek 49 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Az engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma csak Fejér és Veszprém megyében nem csökkent, hanem  76, illetve 11 százalékkal növekedett.

A természetes személyek által épített lakások aránya 47 százalékról 45 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 52-ről 54 százalékra nőtt a tavalyi év első félévéhez képest.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 49 százaléka családi házban, 43 százaléka többlakásos épületben, 4,2 százaléka lakóparkban van.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 96,6 négyzetméter, 2 négyzetméterrel kisebb a tavaly első félévinél.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.