Kezdőlap Autó Autópiac. Covid-hatás: kevesebb az új autó, drágább a használt
No menu items!

Autópiac. Covid-hatás: kevesebb az új autó, drágább a használt

A Covid-19 jelentős mértékű negatív hatást gyakorolt a gazdaságra a világ szinte összes országában. Európában az ipar kezd új erőre kapni, bár a növekedés sebessége egyelőre alacsony – fejtette ki Madácsi Roland az Autovista Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, akit az autópiaci változásokról kérdeztünk.

Madácsi Roland

– Németország után a többi vezető európai állam is belépett a felfutási szakaszba, amire szükség is van, hiszen a gazdasági veszteségek óriásiak. Európai szinten a gazdasági előrejelzések kb 7%-os visszaesést prognosztizálnak. Hazánkban elsősorban az új jármű eladásra volt/van inkább negatív hatása a válságnak, továbbra is elmondható, hogy a válság nem érintette nagy mértékben a hazai használt jármű piacot. Ebben nagy szerepe volt a 12 évvel ezelőtti hitelválság  időszakában tapasztaltaknak. Ezért továbbra sincs pánik.

A kereskedések nálunk is kinyitottak és beigazolódni látszik az a korábbi előrejelzésünk, hogy az árak nem változtak jelentősen.

A kijárási korlátozások megszüntetésével megnövekedtek az újautó eladások. A visszaesés ennek ellenére is a teljes hazai újautó piacon idén júniusban 23%-os, ebből a személygépkocsi piac 23,7%-os a tavaly júniushoz képest. Az eddigi éves változás (január-június) az előző év hasonló időszakához képest -24,7%, illetve -25,3% volt.

 Az európai piacon sokkal drasztikusabb trendek figyelhetőek meg. Márciusban 55,1%, áprilisban 76,3%, májusban 52,3%, júniusban 25%-os a visszaesés. Az idei évben összességében (január-május) eddig 41%-os volt a visszaesés. Magyarország a harmadik legkevésbé érintett ország a 26 Európai Uniós ország közül. A legnagyobb visszaeséseket a következő országok könyvelhették el: Horvátország (55,8%), Spanyolország (54,2%), Olaszország (50,4%)

– Milyen hatást gyakorolt az árakra a válság?

– Az új autók esetében a tavasz folyamán áremelések voltak tapasztalhatók. Ez egyrészt a forint/euro árfolyam változásának, másrészt a szigorú környezetvédelmi normákat teljesítendő új típusok fejlesztési költségek áthárításának volt köszönhető. Szinte az összes jármű importőr változtatta az árait. Az átlagos új ár változás 4,68% volt a személygépjárműveknél. Előfordult, hogy egy importőr teljesen követve a forint árfolyam változását áprilisban 10%-kal emelt, majd ezt követően júniusban csökkentette árait. Az új ár változások továbbra is negatív hatással vannak a keresletre.

– Gyakran hallani, hogy a járvány nyertese a használt autók piaca lesz. Mennyire igazolódott ez be?

– A kijárási korlátozások után a jelentősen visszaesett érdeklődés újra élénkül a használt járművek iránt. A kezdeti általános vélekedéssel szemben beigazolódott a megállapításunk, vagyis a keresletcsökkenés nem okozott szignifikáns árcsökkenést. A fiatalabb autók esetén némi kínálati ár csökkenés tapasztalható ugyan, ami azonban az idősebb évjáratok esetén már emelkedést mutat.

Továbbra is megállapítható, hogy az új árak emelkedése az árcsökkenés ellen hat. Ez nem csak a gyengébb hazai fizetőeszköznek tudható be, hanem a szemünk előtt zajló tömeges technológiaváltásnak is, amellyel az EU a károsanyag kibocsátás folyamatos leszorítását célozza. Ez jelentős költségekkel jár, amit természetesen a gyártók a vevőikre hárítanak tovább. Itt is beigazolódott korábbi véleményünk, amikor úgy gondoltuk, hogy ebből a céljából nem fog engedni az Unió, sőt mi több, a hagyományos erőforrással ellátott típusokra semmiféle vásárlási ösztönzőt nem vezetettek be az egyes tagállamok.

Nagyon fontos tényező továbbá az is, hogy az előrejelzések szerint az új autó piac a jövő év második feléig nagy valószínűséggel nem tér vissza a sokk előtti állapotába, ami a későbbiekben komoly kínálat csökkenést okoz a másodpiacon, amely egy emelkedő kereslettel párosulva szintén áremelkedést vetít előre.

– Mennyire képesek megszorítani az új meghajtások a bevált és olcsóbb technológiát?

– A dízel motorral szerelt modellek a dízel botrány sokkját követően megtalálták a helyüket az eladási listákon, illetve a gyártók egy része is szerepet szán még nekik a következő évekre a szén-dioxid kibocsátás flottaszintű csökkentésében. A tisztán benzin, illetve dízel motoros járművekkel szemben napjainkban a ’full’ illetve ’mild-hibrid’ megoldások jelentik az igazi versenytársat.

Az elektromos autók eladása évről-évre kétszámjegyű százalékos növekedést produkál, azonban a teljes piachoz képest még nagyon alacsony szinten mozog. Hazánkban a vásárlásukra újonnan meghirdetett állami ösztönző kerete órák alatt kimerült, ráadásul az eddig ingyenes közterületi tölthetőség is megszűnt az idei évben, ami további gátat szabhat a nagyobb volumenű elterjedésüknek.

A jelenlegi használt piaci kínálatot elemezve elmondható, hogy a benzines és dízel autók ’válságállóak’ igazán, ami az átlagos kínálati áruk stabilitásán jól látható.

Az elektromos modellek eladását némileg visszavetheti a jelenlegi gazdasági környezet, de az autógyártók nyilatkozataiból és fejlesztési terveiből jól látszik, hogy elkötelezettek az elektromos autók jövőjét illetően. Mást nem is tehetnek, különben komoly büntetéseket fizethetnek, amennyiben átlépik a megszabott flottakibocsátás határát.

Természetesen az árszint még mindig korlátot jelent a gyors elterjedésükben, nem beszélve arról, hogy a gyártási kapacitás is viszonylagosan alacsony még.

A hibridizáció részaránya emelkedik, a hagyományos benzines és dízel modelleket folyamatosan váltják le a különböző módon elektromos árammal megtámogatott változatok. Itt a hibridizáció foka az, ami a vásárlók preferenciája között előtérbe fog kerülni.

– A vírusveszély mennyire irányította az embereket az autópiac felé?

– A válság önmagában jelentős keresletcsökkenéssel járt, azonban a válságkezelő intézkedések enyhítése, illetve eltörlése után a legnagyobb kérdés továbbra is a közösségi közlekedés kontra autóhasználat kérdése az egészségbiztonság tükrében.

A jelek szerint Európában lecsengőben van a járvány első hulláma, de nagy még a bizonytalanság a jövőre nézve annak ellenére, hogy a világon rengeteg kutató, intézet és gyógyszergyártó dolgozik gőzerővel a leküzdésén. A világ más részein továbbra is komoly küzdelem, emelkedő esetszámok, illetve új fertőzési gócpontok megjelenése tapasztalható.

Amíg nem lesz nagy mennyiségben elérhető hatásos vakcina a vírus ellen, addig az egyéni közlekedést sokan előnyben fogják részesíteni a tömegközlekedéssel szemben. Az autóhasználat várhatóan tovább emelkedik, ami egyfajta keresletnövekedést is okozhat, aminek áremelő hatása van.

– Miként lehet összegezni a jelenlegi helyzetet?

– Hazánkban a járműpiacot kisebb mértékben érintette a vírus illetve az ezzel összefüggő gazdasági intézkedések, mint a legtöbb európai országban. Nagyon pozitív, hogy a piacon nincs pánik. Bár a piaci kereslet egyelőre csökkenést mutat a fiatal használt gépjárművek piacán, azonban a kínálat oldaláról ezt nem követi drasztikus árcsökkenés. Mozgolódás az idősebb és alacsony értékű járművek esetében figyelhető meg. Az új autók piacát jelentősen befolyásolja az euro árfolyamának változásai. A használt piacon szegmens és értékesítési csatornától függően az árszint enyhe csökkenést követően viszonylag rövid időn belül visszaállhat a válságot megelőző szintre.  

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság – Súlyos szabálytalanságok

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak
Hirdetés

Hírek

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság – Súlyos szabálytalanságok

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak

KSH: A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatai

A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kormány “kettős fék” rendszerrel mérsékelné az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban

A kabinet "kettős fék" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait - írta elemzésében a Makronóm Intézet hétfőn, miután a a programról szóló jogszabály tervezetét a kormány társadalmi vitára bocsátotta.

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.

Az Európai Bizottság szerint törvényt sértett a Temu

A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság. 
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.