Kezdőlap Világgazdaság Bojkott. Lettország sem kér a belarusz áramból
No menu items!

Bojkott. Lettország sem kér a belarusz áramból

Lettország nem fog vásárolni a hamarosan üzembe lépő Fehérorosz Atomerőműben (BelAESZ) előállítandó villanyárambot, csatlakozva ezzel a Litvánia által Minszkkel szemben már korábban életbe léptetett energiabojkotthoz.

Krisjanis Karins lett kormányfő kijelentette, hogy országa teljesen leállítja az áramvásárlást Fehéroroszországtól, amennyiben az beindítja az új atomerőművet. A BelAESZ atomerőmű a litván határtól 50 kilométerre fekvő Asztravecben épül.

Krisjanis Karins

A kormány ülését követően Karins azt mondta: figyelembe véve a szomszédos Fehéroroszországban zajló belpolitikai eseményeket és a velük kapcsolatban felmerülő, a nukleáris biztonságot érintő kérdéseket, a kabinet úgy döntött, ha Fehéroroszországban beindítják az asztraveci atomerőművet, Riga beszünteti az áramvásárlást Minszktől.

A litván parlament szerint a BelAESZ veszélyt jelent az ország nemzetbiztonságára, ezért Riga még 2017-ben megtiltotta az ott előállítandó áram vásárlását, sőt azt sem engedi, hogy a litván hálózaton keresztül szállítsanak más országokba fehérorosz áramot. Vilnius igyekezett bevonni kezdeményezésébe a szomszédos országokat, de Lettország idáig vonakodott ezt megtenni.

Fehéroroszország augusztus 7-én kezdte üzemanyaggal feltölteni épülő atomerőműve első reaktorát, amelyet várhatóan az év utolsó negyedében helyeznek üzembe.

Az asztraveci atomerőmű első blokkja. Fotó: fondsk.ru

Az ország első atomerőművének két VVER-1200 típusú blokkja összesen 2400 megawatt teljesítményű lesz. Fehéroroszország az orosz 3+ generációs blokktípust választotta, amely a korábbi értékelések szerint teljes mértékben megfelel a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség legszigorúbb biztonsági követelményeinek és ajánlásainak. Az atomerőmű építését 2013 novemberében kezdték el, a projekt 11 milliárd dollár értékű, ebből 10 milliárdot orosz hitelből fedeznek. A második blokk felépítését 2020-ban fejezik be, az erőmű akkor kezdeti teljesítményének kétszeresével működik majd.

Az orosz hitelező és a fehérorosz kormány szerint a VVER-1200-as reaktorokkal épülő blokkok az üzemeltetés után évi mintegy 5 milliárd köbméter földgáz megtakarítását teszik lehetővé, és körülbelül 10 millió tonna széndioxid-kibocsátástól mentesítik a felhasználót.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás