Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Életműdíj Csányi Sándornak
No menu items!

Életműdíj Csányi Sándornak

Az életműdíjat Patai Mihály, a BÉT elnöke adta át. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Negyed évszázada indult el a kereskedés az OTP Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén, ahol a bank meghatározó kibocsátóvá vált. A BUX indexben az OTP a legnagyobb súlyú papír, a bank iránti befektetői bizalom erős – hangzott el a jubileum alkalmából tartott ünnepélyes kereskedésnyitón.

Az eseményen Csányi Sándornak, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának a tőzsde igazgatósága a 25 év elismeréseként a hazai tőkepiac fejlesztéséért életműdíjat adományozott.

Végh Richárd

Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója kijelentette: az OTP Bank válságállónak bizonyult az elmúlt 25 évben, és “bomba formában van” a számok alapján. Az OTP részvény a 115 forintos bevezetési árfolyam közel százszorosán forog jelenleg. A papír a régió egyik legnagyobb forgalmú részvénye, több mint 35 ezer milliárd forint értékben kötöttek ügyleteket, nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi befektetők is.

Hozzátette: számos osztrák versenytársánál már nagyobb az OTP Bank, a stratégiája sikeres, fejlődése töretlen. Jó formáját az értékeltségi mutatói is alátámasztják: Európa 4. legmagasabban értékelt bankja az OTP az úgynevezett P/B mutató alapján, ami a részvény könyv szerinti értékét viszonyítja a részvény árfolyamához.

Patai Mihály

Patai Mihály szerint két fontos tulajdonsága van Csányi Sándornak, amivel elérte, hogy “intézménnyé vált”. A stratégiai döntések meghozatalában és következetes véghezvitelében páratlan teljesítményt nyújtott. Erre példaként említette, hogy az OTP mára tucatnyi országban működik. A korai banki IT-fejlesztések bevezetése, és az emberi kapcsolatainak menedzselése járult hozzá ahhoz, hogy Csányi Sándor jelenleg régiós vezető – mondta az elnök.

Csányi Sándor az eddigi legértékesebb díjának nevezte az elismerést, mert szavai szerint a tőzsde a teljesítmény legigazabb tükre. Felidézte: az OTP tőzsdére vitele nem volt egyszerű, akkoriban sem a jegybankelnök, sem a pénzügyminiszter nem támogatta. Az uralkodó nézet az volt, hogy a magyar kereskedelmi bankoknak tőke kell és tudás. Ő mást képviselt – mondta, 1992 májusban érkezett az OTP-hez, szeptemberben már elindították az átfogó banki informatikai rendszer kiépítését.

Akkor a Deutsche Bank piaci értéke 120-szorosa volt  az OTP-nek, jelenleg már kevesebb, mint kétszeres a különbség. A bank a 2018-as bankhatósági stresszteszten Európa 8. legstabilabb intézménye lett.

Az első mindig a stabilitás volt, ennek tudható be, hogy a céltartalék képzést tekintve Európában messze a legkonzervatívabbnak számít az OTP – mondta Csányi Sándor. A siker titkának az időben elkezdett modernizálást nevezte, ezért értek el jelentős piaci részesedést a lakossági piacon.

Csányi Sándor és az életműdíj. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Hozzátette: nem lehet továbbmenni a fejlődésben akkor sem, ha a szabályozói oldalon nincs meg a támogatás. Erre példaként említette, hogy az orosz piacon hat hétig tart egy mobilalkalmazás bevezetése, ami a magyar piacon másfél-két év. Kitért arra, hogy a tranzakciós illeték fizetési kötelezettség versenyhátrányt okoz a magyar bankoknak, miközben a ír Revolut például nem fizet ilyen adót, és ugyanazon a piacon versenyeznek.

Csányi Sándor szerint a jövedelmezőség az idén nem csökken jelentősen. Folyamatosan keresik az új célpontokat, várhatóan a jövőben új piacokra is ki fognak lépni – jelezte. A profitabilitás, tőkehelyzet, stabilitás alapján 2019-2020 után is készek az osztalékfizetésre, ha az újra engedélyezett lesz. Szerinte minimum 30 százalékkal többet ér a bank, mint amennyi a piaci értéke.

Az OTP Bank Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek 1995 óta. A csoport 12 országban van jelen, több mint 100 leányvállalattal, 1700 bankfiókkal, és 19 millió ügyféllel rendelkezik, mintegy 40 ezer dolgozót foglalkoztat. Az OTP tavalyi árbevétele elérte az 1077 milliárd forintot, adózott eredménye minden korábbinál magasabb, 412 milliárd forintot tett ki.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Virtuális valóság-alapú képzést indítanak ápolók számára Bécsben

A kórház ápolási igazgatósága már 2015 óta kiemelten foglalkozik a delírium témakörével és számos megelőző és szemléletformáló intézkedést vezetett be.

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
Hirdetés

Hírek

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...