Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel nyitott New York
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel nyitott New York

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön. A kőolaj drágul.

A 30 vezető vállalat DJIA-indexe 0,16 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,43 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,69 százalékos pluszban indította a kereskedést.

New Yorki tőzsde mutatóinak zárásaAz indexek előző nap – a keddi drasztikus csökkenés után – július óta a legnagyobb napi nyereségüket érték el köszönhetően annak, hogy Donald Trump elnök jelzései alapján ismét felmerült a lehetősége egy gazdasági ösztönzőcsomag életbe léptetésének.

A piacok abban reménykednek, hogy a kormányzat mielőbb dűlőre jut a kongresszusban a demokrata párti képviselőkkel. Az újabb masszív gazdaságösztönző csomag mielőbbi elfogadásának szükségességét jelzi a szokásos heti munkanélküliségi jelentés is, amelynek tanúsága szerint még mindig nagyon magas az álláskeresők száma.

A nagy nyugat-európai tőzsdéken is emelkednek a mutatók. Csütörtök délután fél négykor a londoni FTSE 100-as mutató 0,67 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,92 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,66 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,67 százalékos, a madridi Ibex-35 1,23 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,68 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1742 dollárt adtak, 0,18 százalékkal erősödött az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,01 százalékkal erősödött a dollár árfolyama, 105,98 jenen forgott fél négykor.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul.

A decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,69 százalékos pluszban, 43,12 dolláron, a novemberi szállítású WTI pedig 2,60 százalékos nyereségben, 40,99 dolláron forgott fél négykor.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,51 százalékkal, 1896,91 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,60 százalékkal, 1902,20 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsony második napján kezdődik a szezon a mátraszentistváni Síparkban

A Síparkban tehát biztosan fehér lesz a karácsony, és nincs akadálya, hogy december 26-án, az ünnep második napján megnyisson a legmodernebb felvonókkal rendelkező hazai síterep.

Az árakció csapdája – miért nagyobb a veszteség, mint gondolnánk?

A marketingstratéga kiemelte: nem ismer gyorsabb módszert a profit növelésére, mint az árazási stratégia rendberakása.

Rekorddöntés a használt-autó piacon

A magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát, előbbieknek 28, utóbbiaknak 21 százalék volt az aránya az év eddigi 11 hónapjában.

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein