Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság SZÉP-kártya - tovább marad a mentesség
No menu items!

SZÉP-kártya – tovább marad a mentesség

2021. június 30-ig meghosszabbodhat a Széchenyi Pihenő Kártyára utalt összeg szociálishozzájárulásiadó-mentessége. Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága egy erről szóló változtatást fogadott el a járványügyi intézkedésekhez kapcsolódó törvénycsomaghoz.

Eredetileg június végéig a SZÉP-kártyákra érkező összegek után a munkavállalónak csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kellett megfizetnie, az akkor még 17,5 százalékos szociális hozzájárulási adót nem (az adó mértéke mostanra 15,5 százalékra csökkent). Később ez kitolódott az év végéig, a mostani változtatás pedig további fél évre biztosítja a kedvezőbb adózást.

Ugyancsak eddig a határidőig megmarad a magasabb keretösszeg is, vagyis

a SZÉP-kártya szálláshely alszámlájára 400 ezer forint, a vendéglátás “zsebbe” 265 ezer forint, szabadidős felhasználásra 135 ezer forint utalható béren kívüli juttatásként.

Egy másik módosítás értelmében az operatív törzs jogosult dönteni az egészségügyi dolgozók több megyét érintő kirendeléséről. Az operatív törzs döntése ellen közigazgatási perben nincs helye azonnali jogvédelemnek. A bíróság a döntést helybenhagyhatja, vagy az ítélet meghozatalának időpontjára tekintettel hatályon kívül helyezheti. A vonatkozó törvény egészségügyi válsághelyzetben teszi lehetővé az egészségügyi dolgozók kirendelését más intézménybe.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megjelentek a vidéki közösségeket támogató első LEADER helyi felhívások

A támogatási kérelmek benyújtására 2025 márciusától lesz lehetősége a pályázóknak.

Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet új innovációs képviselete hazánkban

A képviselet összegyűjti az EIT Közösség Magyarországon, az EU tagállamaiban és a Horizont Európa társult országaiban elérhető szolgáltatásairól és lehetőségeiről szóló információkat.

Megszűnik a Pénzügyminisztérium, feladatait a nemzetgazdasági tárca veszi át

A Pénzügyminisztérium a Nemzetgazdasági Minisztériumba történő beolvadással 2024. december 31-én megszűnik.

Megújul a MÁV vállalat vezetése

Az új, integrált személyszállító közszolgáltató vállalat, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója Kormányos László lesz.
Hirdetés

Hírek

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre

A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein