Kezdőlap Edukáció Stipendium Peregrinum ösztöndíj - idén tízmilliós keretösszeggel
No menu items!

Stipendium Peregrinum ösztöndíj – idén tízmilliós keretösszeggel

Rácz Zsófia, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára és Würtz Csilla, a Nemzeti Tehetség Központ (NTK) ügyvezetője. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Újra lehet pályázni a Stipendium Peregrinum ösztöndíj azon részére, amely a tehetséges fiatalok külföldi felvételi eljárását támogatja.

Würtz Csilla, a Nemzeti Tehetség Program ügyvezetője elmondta: ez az ösztöndíj a 17-23 éves, kiemelkedően tehetséges hazai és határon túli magyar fiatalok részvételét támogatja a legrangosabb külföldi felsőoktatási intézmények felvételi eljárásában a 2021/2022-es tanévre. A pályázaton kétszázezertől hétszázezer forintig igényelhető vissza nem térítendő támogatás egyebek mellett a felvételi eljárás díjára, nemzetközi nyelvvizsga díjára, utazási költségre.

A pályázat benyújtásának határideje első körben november 17-én 12 órakor jár le, majd a keretösszeg – tízmillió forint – kimerüléséig, de legkésőbb 2021. április 15-éig lehet jelentkezni.

A pályázaton részt vehetnek középiskolai tanulók, Magyarország államilag elismert egyetemein és a szomszédos országok magyar nyelvű képzést folytató felsőoktatási intézményeiben alapképzésben, osztatlan mesterképzésben, mesterképzésben részt vevő hallgatók.

A pályázat részleteit a Nemzeti Tehetség Program honlapján találhatják meg az érdeklődők.

A Stipendium Peregrinum ösztöndíj e részének új eleme a nemzetközi nyelvvizsga díjának támogatása, a kiskorú gyermeket nevelő pályázó esetén pedig az, hogy a pályázat felső korhatára gyermekenként három-három évvel megemelkedik. Az is újdonság, hogy idén már a művészeti versenyeken elért eredmények is plusz pontot jelentenek – ismertette Rácz Zsófia, az Emmi fiatalokért felelős helyettes államtitkára.

Kiemelte: a Nemzeti Tehetség Program tizenegy éve működik azzal a céllal, hogy támogassa a fiatal magyar tehetségeket határon innen és túl. Évente mintegy háromszázezer fiatalt segít a szervezet, amelynek jövőre 3,6 milliárd forint áll majd a rendelkezésére, hogy a tehetségeket felkutassák, támogassák és mentorálják.

Rácz Zsófia úgy fogalmazott, hogy a Stipendium Peregrinum ösztöndíj azon vándordiákoknak szól, akik külföldön szeretnének tanulni, hogy az ott szerzett tudásukat később Magyarországon kamatoztassák.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.
Hirdetés

Hírek

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

Az Indotek 2025 elején egy ismert osztrák pénzügyi-ingatlanpiaci szakemberrel erősítette meg több mint 600 fős hazai csapatát

HIPA: idén új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...