Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Erős kezdés New Yorkban
No menu items!

Tőzsde – Erős kezdés New Yorkban

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.

Az amerikai tőzsdék az előző napi nagy árfolyam-emelkedés után szerdán, az elnökválasztás másnapján is folytatták az indexerősödést. A választás kimenetele még kétséges ugyan, de a befektetők a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok javulását és a koronavírus-járvány sújtotta amerikai gazdaság még erősebb támogatását remélik Biden győzelmétől.

A DJIA-30 index 1,12 százalékkal, az S&P-500 index 1,52 százalékkal, a Nasdaq Composite index 1,85 százalékkal erősödött a kereskedés kezdetén.

Az amerikai piacok nyitásakor az európai tőzsdeindexek is nagy nyereségben jártak, holott egy százalékot jóval meghaladó veszteséggel kezdték a szerdai kereskedést. A páneurópai gyűjtőindexek 1,1 százalékos, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,9 százalékos nyereséget mutatott.

Az olajár nagyot emelkedett szerdán az amerikai nyersolajkészletek csökkenése miatt a várt növekedés helyett.

Az amerikai piacok nyitásakor a WTI ára 2,36 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 38,55 dolláron, a Brent ára pedig 2,39 százalékkal emelkedett 40,66 dollárra.

Az eurót 0,03 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1708 dolláron, az arany spot ára 0,06 százalékkal unciánként 1907,93 dollárra csökkent.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.

Felbontja adásvételi megállapodását az MVM és az E.ON

Az MVM Csoport 2024. december 16-án jelentette be, hogy többségi tulajdonrészt vásárol Románia vezető energiaszolgáltatójában, az E.ON Energie Romaniában
Hirdetés

Hírek

BÉT: a standard kategóriában folytatja a kereskedést az STRT Holding

Az újonnan kibocsátott törzsrészvények végleges értékesítési ára egységesen 900 forint lett. A társaság így összesen 1,35 milliárd forint friss tőkét vont be, amelyet az STRT Holding a növekedési és befektetési célok finanszírozására fordít.

KSH: októberben a bruttó átlagkereset 692 700 forint volt, ami 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit

Január-októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 691 400 forint, a nettó átlagkeresete 476 600 forint volt.

Az olcsóbb modellek után jövőre a kínai prémiumautók tarolhatják le az európai piacot

Mivel nem minden szereplőnek lesz elég tartaléka az átállás finanszírozására, a kivonulás vagy beolvadás okozta piaci rés akár további lendületet is adhat a dinamikusan terjeszkedő kínaiaknak.

Vényírási jogosultságot kapnak a gyógyszerészek

Az intézkedés bejelentésével egy időben adták át az Év Gyógyszerésze és a Kedvenc Patikám országos szakmai és közönségdíjakat. 
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.