Kezdőlap Tech Csúcstechnológiás számítástechnikai fejlesztésre készül az EU
No menu items!

Csúcstechnológiás számítástechnikai fejlesztésre készül az EU

Az Európai Unió Tanácsának szakminiszterei csúcstechnológiát alkalmazó infrastruktúra kialakításáról állapodtak meg, amelynek célja egy nagy teljesítményű közös uniós számítástechnikai fejlesztés.

A Tanács tájékoztatása szerint az új európai közös vállalkozás létrehozásával a nagy adathalmazok feldolgozására alkalmas szuperszámítógépek kifejlesztésére lesz lehetőség, amely hozzájárul a kutatáshoz, valamint az ipar digitalizációjához és az adatgazdasághoz.

Mint elmondták, egy ilyen számítógép létrehozásának számos olyan gyakorlati alkalmazása van, amely segítséget nyújthat az ipari és üzleti ágazatok széles skálája, valamint a tudományos élet, a tudományos közösségek és az állami szektor számára. A nagy teljesítményű számítástechnikára fontos szerep hárul az olyan kérdések kezelésében, mint például az éghajlatváltozás előrejelzése, a fejlett orvosi modellezés vagy a mesterséges intelligencia.

Az Európai Nagy Teljesítményű Számítástechnika (EuroHPC) Közös Vállalkozás a köz- és magánszféra közötti partnerség formájában jön majd létre 2018 novemberében és 2026 végéig fog működni, luxembourgi székhellyel.

Az EU 486 millió euró pénzügyi hozzájárulást nyújt majd az általános költségvetéséből: 386 millió eurót a Horizont 2020 nevű kutatási és innovációs keretprogramból, 100 millió eurót pedig az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz elnevezésű programból.

Eddig Ausztria, Belgium, Bulgária, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szlovákia és Szlovénia kötelezték el magukat amellett, hogy csatlakoznak a közös vállalkozáshoz – számolt be az MTI.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Stefan Rådström: a szállodaigazgató, aki építész helyett a személyre szabott élmények mérnöke lett

– A szállodai karrierem a véletlen műve. Építészmérnöknek tanultam....

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.
Hirdetés

Hírek

Európában szabad a koncert csók, de így sem mindentől véd meg a GDPR

A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is.

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság – Súlyos szabálytalanságok

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak

KSH: A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatai

A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kormány “kettős fék” rendszerrel mérsékelné az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban

A kabinet "kettős fék" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait - írta elemzésében a Makronóm Intézet hétfőn, miután a a programról szóló jogszabály tervezetét a kormány társadalmi vitára bocsátotta.

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.