Hirdetés
Kezdőlap Hírek Három év börtön. Uzsorázott a nyírpilisi polgármester
No menu items!

Három év börtön. Uzsorázott a nyírpilisi polgármester

Uzsorázás, zsarolás és csalás miatt jogerősen három év börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék Beri Róbertet, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírpilis polgármesterét.

Resán Dalma, a törvényszék sajtószóvivője elmondta: a másodfokú bíróság enyhítette a B. R. vádlottra csalás és zsarolás bűntette, csalás bűntettének kísérlete és uzsorabűncselekmény miatt első fokon kiszabott három év hat hónap börtönbüntetést, valamint négy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és 455 ezer forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

A tényállás szerint a férfi 2014-től a szabolcsi település polgármestereként kihasználta nehéz anyagi helyzetben lévő lakosok helyzetét.

Több embernek hitelre adott pénzt és élelmiszert úgy, hogy később havonta ötven százalékkal több pénzt kért vissza tőlük.

Mivel a havi jövedelmüket az adósok teljes egészében a hitel visszafizetésére költötték, élelmiszert már csak a vádlott családja érdekeltségébe tartozó boltból tudtak vásárolni hitelre, ami tovább növelte tartozásukat – ismertette a szóvivő.

A férfi kihasználta azt is, hogy a helyi lakosság nagyrészt nincs tisztában az ingatlan adásvétel jogi szabályozásával és 2015-ben úgy kínált eladásra egy ingatlant, mintha arra feljogosították volna a ház valódi tulajdonosai. A vádlott a 650 ezer forint értékű ház vételárának havi 50 ezer forintonkénti törlesztésében állapodott meg a vevőként jelentkezett házaspárral, akik néhány hónap alatt 540 ezer forintot meg is fizettek neki.

Miután a házaspár ideiglenesen elköltözött a faluból, a vádlott 600 ezer forintért újból eladta a házat egy helyi asszonynak.

Az eredeti vevők később vissza akartak költözni a házba, a vádlott azonban közölte velük, hogy a házat már eladta másnak, de ennek ellenére 105 ezer forintot, az elmaradt törlesztőrészletek és kamatok kifizetését követelte tőlük.

A házaspárnak nem volt ennyi pénze, félelmükben 25 ezer forintot mégis átadtak zsarolójuknak – tette hozzá a szóvivő.

Resán Dalma elmondta, a büntetés enyhítésekor a törvényszék figyelembe vette, hogy a bűncselekmény elkövetése óta hosszabb idő telt el és ez az időmúlás nem róható a vádlott terhére. Az ítélet jogerős.

Beri Róbert (független) 2010 óta polgármestere a Nyírbátor közelében fekvő községnek. A 2019. október 13-ai önkormányzati választáson újraválasztották.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Zentai Péter az Év üzletembere: a fenntarthatóság nem opció, hanem kötelesség

Zentai Péter Zentai Péter neve mára egyet jelent a fenntarthatóság...

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .
Hirdetés

Hírek

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .

ÉKM: elindult a Barnamezős Kataszter – három év munka eredménye, új irány a településfejlesztésben

A rendszer jelenleg több mint 3600 validált barnamezős ingatlant tartalmaz és felmenő rendszerben, folyamatos adategyeztetéssel bővül. Nem egyszerű lista, hanem közhiteles nyilvántartás.

Tovább mérséklődött az eurózóna inflációja

Fotó: freepik 2025 végén tovább lassult az infláció az eurózóna...

Ez tényleg világszám lesz: az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást – létrejön a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térsége

Illusztráció: consilium.europa.eu Az Európai Unió Tanácsa  hivatalosan is jóváhagyta az...

Jóautók.hu: tavaly 128 155 használt autó érkezett külföldről

A jóautók.hu a mostani folyamatok alapján idén is emelkedést vár. Az import erősödése 2023 óta tart, előtte éveken át csökkent, a járvány előtt az éves darabszám többször is meghaladta a 150 ezret.

40-65 cm hóvastagság, kemény fagy és extrém jó síterep vár mindenkit a Mátrában

A hétvége különleges programja, hogy pénteken és szombaton lámpafényes esti síelés is elérhető lesz 20 óráig, így a sötétedés után is élvezhető a havas lejtők varázsa.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás