Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Pékszövetség: akár ellátási gondok is keletkezhetnek vagy..
No menu items!

Pékszövetség: akár ellátási gondok is keletkezhetnek vagy..

A fehér kenyéren 6 forint, a félbarnán 23 forint volt a pékek vesztesége, a vizes zsemlét a nyereséget nem tartalmazó önköltségi ár közelében tudták értékesíteni tavaly. Másutt hozzák be az így keletkező hiányt a pékek, az országban helyenként akár ellátási gondok is keletkezhetnek – mondja a Pékszövetségük vezetője.

A pékek országos átlagban veszteséggel adják tovább a három legnagyobb mennyiségben forgalmazott terméküket, a fehér és a félbarna kenyeret, valamint a vizes zsömlét – közölte Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke az MTI-vel.

 

Az elnök a közlemény szerint elmondta: az Agrárgazdasági Kutatóintézet a 2017-es állapotokról – a szövetség és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) finanszírozásával – készített jelentése alapján a fehér kenyéren 6 forint, a félbarnán 23 forint volt a pékek vesztesége az átvételi árakat és az önköltséget figyelembe véve, míg a vizes zsemlét a nyereséget nem tartalmazó önköltségi ár közelében tudták értékesíteni tavaly.

A kutatás szerint a fehér kenyér teljes önköltsége 181,11 forint, míg a pékárut előállítók átlagosan 175,08 forintért tudták értékesíteni azt, a félbarna kenyérnél ezek az értékek 184 forint és 160,51 forint, míg a vizes zsömlénél kilogrammonként 251,95 és 251,32 forint. A kutatáshoz az alapadatokat sütőipari vállalkozásoktól gyűjtötte be az intézet.

A helyzet pedig tovább romlott az idén – jegyezte meg a szakember.

A kenyeret készítő vállalkozások nincsenek abban a helyzetben, hogy érvényesítsék megnövekedett költségeiket, mivel azt a multinacionális láncok nem fogadják el. Emiatt a pékek más termékeken próbálnak némi hasznot realizálni, ki több, ki kevesebb sikerrel – mutatott rá a szövetség elnöke.

“Ez a jelenség annyira leszorítja a szakágazat jövedelmezőségét, hogy nemcsak a versenyképesség alakulásáról, de a túlélésről sem mondhatunk biztosat. A pékek már nem tudják finanszírozni a veszteséget, ami azt eredményezheti, hogy az országban helyenként akár ellátási gondok is keletkezhetnek” – fogalmazott Septe József.

A helyzet régóta ilyen, évente rengeteg pékség húzza le a rolót, de most először tudjuk független és számokkal is alátámasztott kutatással bizonyítani, milyen súlyos a helyzet – tette hozzá a pékszövetség vezetője.

A kenyér fogyasztói ára Magyarországon (2003-2017)A pékszövetséggel együttműködő NAK elnöke, Győrffy Balázs a közleményben kifejtette: a sütőipar közel 20 ezer főt foglalkoztat, alapvető élelmiszereket termelő szakágazat, amelynek fennmaradása nemzetbiztonsági kérdés is.

Aláhúzta: a fennálló helyzet kivizsgálása és az elítélendő piaci magatartás megváltoztatása kiemelt fontosságú.

“A szakágazat jövője szempontjából kulcsfontosságú, hogy a sütőipari vállalkozások az átadási árakban érvényesíteni tudják a reális költségeiket, ennélfogva a NAK a pékszövetséggel együttműködve a jövőben is támogatja és képviselni fogja a sütőipar helyzetének helyreállítását célzó törekvéseket” – tette hozzá Győrffy Balázs.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elérte a 30 milliárd forintot a vállalati e-autó programban igényelt összes támogatás

A kormány járművenként 2,8-4 millió, cégenként akár 64 millió forint állami hozzájárulással segíti a hazai gazdasági társaságok flottáinak zöldítését.

Erőtejes pénzügyi eredményt ért el tavaly az EBRD

Az EBRD hitelbefektetéseiből származó bevételek 2024-ben elérték 2,5 milliárd eurót; ez a teljes bevétel 46 százalékának felelt meg.

Fitch: jelentősen lassítja a globális növekedést a vámháború

A korábban vártnál jóval lassabb növekedésre lehet számítani az idén az amerikai és a kínai gazdaságban, valamint a világgazdaság egészében az eszkalálódó vámháború miatt

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.
Hirdetés

Hírek

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...

Trump azonnali hatállyal 125 százalékra emeli a kínai vámot, haladékot ad a többieknek.

Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”

Kína 84%-os vámokat jelent be az amerikai árukra a Trumppal való leszámolás során. Európa is visszavág

Kína szerdán 84 százalékos megtorló vámokat vezetett be az...
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...