Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Újra bezár Németország - a gazdasági miniszter optimista
No menu items!

Újra bezár Németország – a gazdasági miniszter optimista

Peter Altmaier szerint elkerülhető a gazdaság teljes leállása

A Németországban december közepén életbe lépő második járványvédelmi gazdasági zárlat nagy valószínűséggel nem fog a tavaszihoz hasonló recessziót okozni – mondta Peter Altmaier gazdasági miniszter.

Szinte biztos vagyok benne, hogy nem fogunk olyan recessziót megélni, mint az első, a tavaszi zárlat során” – fogalmazott a miniszter a Deutschlandfunk rádiócsatornának adott interjúban. “Ha okosan járunk el, most is meg fogjuk tudni őrizni gazdaságunk belső erejét” – tette hozzá.

A német bruttó hazai termék a második negyedévben 9,8 százalékkal esett vissza a járványvédelmi korlátozások miatt, a harmadik negyedévben azonban 8,5 százalékkal növekedett.

Németországban az elkövetkező hetekben a létszükségleti cikkeket forgalmazó üzletek kivételével minden nyilvános intézményt bezárnak.

Az üzemek többsége azonban most folytatja a termelést, ellentétben a márciusi leállással, amikor fennakadások következtek be emiatt az ellátási láncokban.

Bízom benne, hogy most a második zárlat során sikerül elkerülnünk a gazdaság teljes leállását” – jelentette ki Altmaier az interjúban.

A zárlat december 16-tól január 10-ig lesz érvényben. A miniszter figyelmeztetett azonban, hogy senki ne vegye kész ténynek a korlátozások januári feloldását, mivel minden a járványügyi helyzet alakulásától függ.

A gazdasági miniszter optimizmusát nem osztja az IAB (Institut für Arbeitsmarkt- und Berufsforschung) munkaerőpiaci és fogalkozáskutatási intézet, amely szerint a zárlat minden egyes hete 3,5 milliárd eurót semmisít meg az ország bruttó hazai termékéből.

Enzo Weber

Enzo Weber, az IAB kutatója szerint azonban a vírus elleni védőoltás küszöbön álló alkalmazása már előre vetíti a megszorítások végét. “A munkaadók ezért igyekeznek majd megtartani alkalmazottaikat” – mondta, hozzátéve, hogy “lesznek azért munkaerőpiaci zavarok“.

A Hans Boeckler Foundation megbízásából végzett felmérés eredménye alapján a németek 40 százalékának rontott az anyagi helyzetén a járványvédelmi zárlat. A júniusban végzett hasonló tanulmány még 32 százalékos arányt mutatott ki. Az 1500 eurós vagy az alatti keresettel rendelkezőknek a fele, a 2000 euró felett keresőknek pedig a harmada számolt be anyagi helyzetének a romlásáról.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.