Kezdőlap Hírek Családtámogatási botrány - lemondott a holland kormány
No menu items!

Családtámogatási botrány – lemondott a holland kormány

A hónapok óta tartó családtámogatási botrány miatt bejelentette lemondását a Mark Rutte vezette holland koalíciós kormány. Rutte és miniszterei március 17-ig, a parlamenti választások napjáig ügyvivői minőségben látják el feladataikat.

2012-től kezdődően több száz család került súlyos anyagi helyzetbe, miután a holland adóhatóság csalóként kezelte őket, és megvonta tőlük a gyermekgondozási támogatást, valamint számos esetben több ezer euró visszafizetésére kötelezte az érintetteket. Ez legtöbbször olyan családoknál fordult elő, ahol a szülőknek kettős állampolgársága volt.

A nemzeti ombudsman és a holland parlament vizsgálóbizottságra is arra a következtetésre jutott, hogy az adóhatóság megsértette a jogállamiságot, figyelmen kívül hagyta a gyermekjogokat, és több családot lehetetlenített el anyagilag.

A vizsgálóbizottság szerint a jelenlegi harmadik, továbbá a korábbi Rutte vezette kormányok is felelősek az ártatlan családoknak okozott megpróbáltatásokért” – írja a helyi sajtó.

Mark Rutte. Fotó: AFP

Az adóhatóság visszaéléseinek áldozatává vált szülők egy csoportja kedden öt hivatalban lévő és egy volt miniszter ellen indított bírósági kereset, súlyos gondatlansággal és hivatali bűncselekménnyel vádolva őket.

A kormány lemondásához az is hozzájárult, hogy csütörtökön lemondott Lodewijk Asscher a holland Munkáspárt vezetője, aki a korábbi Rutte-kormányok idején szociális ügyekkel foglalkozó miniszter volt.

A harmadik Rutte-kormány 2017 októbere óta van hatalmon, koalícióban a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA), a 66-os Demokraták (D66), és a Keresztény Unió (CU) pártokkal. A felmérések szerint a következő márciusi választásokat is a Rutte vezette konzervatív-liberális Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért nyeri meg.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.
Hirdetés

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.