Kezdőlap Agrár Hungarikum pályázat - idén 930 milliós keretösszeggel
No menu items!

Hungarikum pályázat – idén 930 milliós keretösszeggel

Nagy István: a jelentős érdeklődés miatt emelte a kormány 230 millió forintról 980 millió forintra a pályázat keretösszegét. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az Agrárminisztérium idén 930 millió forintos keretösszeggel hirdeti meg a hungarikum pályázatot – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető ismertette, három célterületre lehet pályázni: az első – 900 millió forintos kerettel – a nemzeti értékek bemutatását és népszerűsítését segíti. A települési, tájegységi, megyei értéktárral rendelkező önkormányzatok, illetve az általuk létrehozott nonprofit gazdasági társaságok, közművelődési intézmények, civil szervezetek, közalapítványok, egyházi jogi személyek, határon túli szervezetek 1 millió és 4 millió forint közötti összegre pályázhatnak. A támogatással nyomtatott és elektronikus kiadványok, honlapok, filmek készítését, bemutató terek kialakítását, rendezvények megvalósítását segíti az agrártárca.

A települési, tájegységi értéktárak létrehozásának segítésére 500 ezer és 1,5 millió forint közötti összegben lehet pályázni, erre 15 millió forint a keret. A harmadik lehetőség – ugyancsak 15 millió forintos keretösszeggel – a népi kézműves értékek megőrzése mellett arra sarkallja a pályázókat, hogy megjelenítsék a divatban a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúráját. Az elnyerhető támogatás összege 250 ezer forinttól 500 ezer forintig terjed – tette hozzá.

A támogatások intenzitása 100 százalék, és azt előlegként nyújtják.

A pályázatot az elektronikus pályázati felületen lehet kitölteni, valamint a mellékleteket ugyanitt feltölteni, de véglegesíteni és beküldeni csak március 1. reggel 8 órától március 30-ig lehet.

Nagy István szerint az értékfeltárás a Kárpát-medencei nemzetegyesítés eszköze. A közvetlen társadalmi és gazdasági haszonnal járó értékgyűjtésnek köszönhetően immár 76 hungarikum, 181 kiemelkedő nemzeti érték, több mint 1100 települési és tájegységi értéktár, mintegy 10 ezer települési érték, 19 megyei értéktár, csaknem 2000 megyei érték szerepel a nyilvántartásokban, a külhoni nemzetrész értéktárakban pedig több száz érték található.

A hazai és külhoni értékgyűjtés támogatására eddig kiírt tíz pályázat 1456 anyagországi és határon túli nyertesét mintegy 2,8 milliárd forinttal támogatta az agrártárca a hungarikumok és a nemzeti értékek gyűjtésében, népszerűsítésében, megőrzésében és gondozásában az elmúlt hét év során. A 344 egyedi támogatással együtt a támogatási összeg meghaladta a 4,2 milliárd forintot – fűzte hozzá a miniszter.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás