Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság EKB: az alapkamat marad, a kötvényvásárlás gyorsul
No menu items!

EKB: az alapkamat marad, a kötvényvásárlás gyorsul

Változatlanul marad az irányadó refinanszírozási műveletek nulla százalékos kamatlába, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,50 százalékos szintje – döntött az Európai Központi Bank kormányzótanácsa.

A kormányzótanács arra számít, hogy az EKB irányadó kamatai a jelenlegi, vagy alacsonyabb szinteken maradnak egészen addig, ameddig a tanács nem tapasztalja, hogy az előrejelzési időszakban az inflációs kilátások határozottan megközelítik a 2 százalékhoz megfelelően közeli, de az alatti szintet, és amíg ez a közeledés nem jelenik meg konzisztensen a trendinfláció dinamikájában.

A kormányzótanács bejelentette azt is, hogy legalább 2022 márciusának végéig folytatja a pandémiás vészhelyzeti vásárlási programban (PEPP) a nettó eszközvásárlást a teljes, 1850 milliárd eurós keretösszeg erejéig, de addig mindenképp, amíg úgy nem ítéli, hogy a koronavírus válságszakasza véget ért.

A testület a finanszírozási feltételek és az inflációs kilátások együttes értékelése alapján arra számít, hogy a PEPP keretében a vásárlásokat a következő negyedévben jelentősen nagyobb ütemben bonyolítják le, mint az idei év első hónapjaiban.

A kormányzótanács rugalmasan vásárol a piaci feltételeknek megfelelően azzal a szándékkal, hogy megakadályozza a pénzügyi feltételek olyan szigorodását, amely nem konzisztens a világjárvány által a prognosztizált inflációs pályára gyakorolt lefelé irányuló hatásnak az ellensúlyozásával.

Ha sikerül fenntartani a kedvező finanszírozási feltételeket olyan eszközvásárlási tranzakciókkal, amelyek a PEPP nettó vásárlási időhorizontja alatt nem merítik ki a keretet, akkor nem kell a keretösszeget teljes mértékben felhasználni. Ugyanígy, a keretösszeg szükség esetén újrakalibrálható, hogy megmaradjanak a kedvező finanszírozási feltételek, amelyekkel könnyebben lehet a negatív pandémiás sokknak az inflációs pályát érő hatását ellensúlyozni.

A kormányzótanács legalább 2023 végéig továbbra is újra befekteti a PEPP alapján vásárolt, lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket. A PEPP-portfólió jövőbeni kifutását mindenesetre úgy kezelik, hogy elkerüljék a megfelelő monetáris politikai iránnyal való interferenciát.

Folytatódnak az eszközvásárlási program (APP) keretében végzett nettó vásárlások havi 20 milliárd eurós ütemben. A kormányzótanács továbbra is arra számít, hogy az APP alatti havi nettó eszközvásárlások addig lesznek folyamatban, amennyi idő szükséges ahhoz, hogy megerősödjön az irányadó kamatok alkalmazkodó hatása, és röviddel azelőtt befejeződnek, hogy ismét elkezdi emelni az EKB az irányadó kamatait.

A kormányzótanácsnak emellett az a szándéka, hogy az APP keretében vásárolt lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztést teljes egészében továbbra is újra befekteti hosszabb időszakon keresztül azután, hogy elkezdi az EKB irányadó kamatainak emelését. Addig végzi ezt, ameddig szükséges annak érdekében, hogy fennmaradjanak a kedvező likviditási feltételek és a meglehetősen laza monetáris politika.

A kormányzótanács továbbra is bőséges likviditást biztosít a refinanszírozási műveletein keresztül. Konkrétan a célzott, hosszabb lejáratú refinanszírozási műveletek harmadik sorozata (TLTRO-III) továbbra is fontos finanszírozási forrás a bankok számára, mivel támogatja a vállalatok és a háztartások felé irányuló banki hitelnyújtást.

A kormányzótanács hangsúlyozta: továbbra is készen áll valamennyi eszközének szükség szerinti kiigazítására annak érdekében, hogy az infláció fenntartható módon, a testület szimmetriára törekvésének megfelelően közelítsen a céljához.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.