Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Döntött az Országgyűlés: kivezetik a lakáspénztárak állami támogatását
No menu items!

Döntött az Országgyűlés: kivezetik a lakáspénztárak állami támogatását

Az Országgyűlés kivételes eljárásban határozott a lakástakarék-pénztárak állami támogatásának kivezetéséről. A döntés nem érinti a már megkötött lakás-előtakarékossági szerződéseket, az állami támogatás a törvény hatályba lépését követően megkötött, illetve meghosszabbított szerződések esetében nem jár majd.

A képviselők 125 igen szavazattal, 49 nem ellenében hagyták jóvá a fideszes Bánki Erik erről szóló javaslatát.

“Célunk, hogy minden magyar családnak saját otthona legyen” – fogalmazott, rámutatva: a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) 2015-ös bevezetése óta több mint 90 ezer családnak biztosított támogatást, közel 250 milliárd forint értékben.

Kiemelte: a magyar családok ma már jelentős állami támogatást vehetnek igénybe használt és új lakás vásárlásakor. Ez segít a családoknak abban, hogy túlzott eladósodás nélkül jussanak saját otthonhoz – tette hozzá.

Bánki Erik ugyanakkor figyelmeztetett, az állam több mint húsz éve támogatja a lakás-takarékpénztárakat, azonban ez a megtakarítási forma nem szolgálja eredményesen az otthonteremtési célokat, miközben a szolgáltatók az állami támogatás egy részén is “extraprofitot realizálnak”.

A lakástakarék-program mára egy az állam és az adófizetők számára költséges, de nem hatékony konstrukcióvá vált: miközben az összes öngondoskodási megtakarításnak csak az egyharmadát teszi ki a lakástakarékban tartott összeg, addig az összes ilyen jellegű állami támogatás háromnegyede kerül évente a lakás-takarékpénztárakhoz – fejtette ki, megjegyezve,

a jellemzően kis összegű konstrukció miatt a megtakarításokból alig épültek új lakások.

Az előterjesztő szerint a csok az elmúlt években időarányosan sokkal nagyobb mértékben tudott hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar családok saját otthonhoz jussanak.

Megjegyezte, az állami támogatás nélkül negatív lenne a lakás-takarékpénztárak által a megtakarítóknak kínált hozam, annak ellenére, hogy a takarékpénztárak a jelentős állami támogatásnak köszönhetően több tízmilliárdos profitra tettek szert az elmúlt években. Bánki Erik közlése alapján a négy lakás-takarékpénztári szolgáltató 2010 óta közel 60 milliárd forint “extraprofitot” realizált.

Az MTI beszámolója szerint politikus kitért arra is hogy, az eddig a lakástakarékokra fordított források a jövőben többek között a csok további bővítésének pénzügyi fedezetét biztosíthatják. A költségvetés idén mintegy 230, jövőre pedig több mint 240 milliárd forintot biztosít különböző konstrukciókban otthonteremtésre.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Zentai Péter az Év üzletembere: a fenntarthatóság nem opció, hanem kötelesség

Zentai Péter Zentai Péter neve mára egyet jelent a fenntarthatóság...

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .
Hirdetés

Hírek

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .

ÉKM: elindult a Barnamezős Kataszter – három év munka eredménye, új irány a településfejlesztésben

A rendszer jelenleg több mint 3600 validált barnamezős ingatlant tartalmaz és felmenő rendszerben, folyamatos adategyeztetéssel bővül. Nem egyszerű lista, hanem közhiteles nyilvántartás.

Tovább mérséklődött az eurózóna inflációja

Fotó: freepik 2025 végén tovább lassult az infláció az eurózóna...

Ez tényleg világszám lesz: az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást – létrejön a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térsége

Illusztráció: consilium.europa.eu Az Európai Unió Tanácsa  hivatalosan is jóváhagyta az...

Jóautók.hu: tavaly 128 155 használt autó érkezett külföldről

A jóautók.hu a mostani folyamatok alapján idén is emelkedést vár. Az import erősödése 2023 óta tart, előtte éveken át csökkent, a járvány előtt az éves darabszám többször is meghaladta a 150 ezret.

40-65 cm hóvastagság, kemény fagy és extrém jó síterep vár mindenkit a Mátrában

A hétvége különleges programja, hogy pénteken és szombaton lámpafényes esti síelés is elérhető lesz 20 óráig, így a sötétedés után is élvezhető a havas lejtők varázsa.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás