Kezdőlap Hírek Darknet. Gyermekpornót terjesztő nemzetközi bűnszervezetre csaptak le magyar nyomozók
No menu items!

Darknet. Gyermekpornót terjesztő nemzetközi bűnszervezetre csaptak le magyar nyomozók

A rendőrök nyolc helyszínen csaptak le és négy, gyermekpornográf tartalmakat terjesztő bűnszervezethez tartozó embert fogtak el – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. Elrendelték a négy gyanúsított letartóztatását.

A z Europol és az Interpol közreműködésével azonosították a bűnszervezet vezetőjét, aki a lakásán lévő szerverről üzemeltetett a darkneten egy nemzetközileg ismert pedofil fórumot, amelynek több ezer magyar és külföldi felhasználója volt.

A gyermekpornográf tartalmak megosztására specializálódott fórum tagjai nagy mennyiségben tettek közzé és osztottak meg egymás között gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos felvételeket.

A gyanúsítottak közül az egyik a saját kisgyermeke, míg a másik a négyéves testvére ellen is követett el rendszeresen szexuális abúzust, amelynek felvételeit szintén megosztották a fórumon.

A fórum további felhasználóinak azonosítása folyamatban van.

A gyermekpornográf felvételek esetében az elkövető felelősségre vonása mellett a kibernyomozók kiemelt célja a felvételeken látható gyermekáldozatok azonosítása, a kiskorúak védelme és a szexuálisan kizsákmányolt gyermekek káros környezetből történő kiemelése – közölte a rendőrség.

A Főváros Törvényszék közleményében arról tájékoztatott: a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, június 7-éig elrendelte a négy meggyanúsított férfi letartóztatását. Közülük hármat gyermekpornográfiával, a negyediket tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére szexuális erőszakkal, vérfertőzéssel elkövetett gyermekpornográfiával, valamint kétrendbeli, a nevelése, felügyelete alatt álló sértettek sérelmére – készítéssel, illetve hozzáférhetővé tétellel – bűnszervezetben elkövetett gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Az eljárás adatai szerint az egyik gyanúsított nemzetközi pedofil chatoldalt hozott létre gyermekek iránt szexuális érdeklődést tanúsítók online találkozása, valamint gyermekpornográf tartalmak megosztása, hozzáférhetővé tétele céljából. A gyanúsítottak az oldal üzemeltetését közösen – külföldi moderátorok segítségével – egymás tevékenységéről tudva, hierarchikus feladatmegosztásban, hosszabb időre szerveződve, konspiratívan végezték. Három gyanúsított 2019. június 16. óta folyamatosan osztott meg ezen az oldalon gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló felvételeket.

Az egyik gyanúsított a rendőrség szerint 2013-tól több esetben szexuális cselekményeket is végzett 2006-ban született lányával, és erről videófelvételeket készített, továbbá 2013 és 2015 között a szintén a nevelése alatt álló, 2005-ben született lányáról is készített felvételeket, amelyeket 2020-ban és 2021-ben többek számára is elérhetővé tette az elsőrendű gyanúsított által üzemeltetett privát chatoldalon.

Az ügyészség szökés, elrejtőzés, illetve bűnismétlés veszélye, valamint a nyomozás befolyásolása miatt indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását.

A bíróság szerint bár a gyanúsítottak személyi körülményei viszonylag rendezettek, a cselekmény tárgyi súlya kiemelkedő, a gyanú szerint azt bűnszervezetben követték el, és a bizonyítottság esetén kiszabható büntetési tétel is magas. Emellett a gyanúsítottak kiterjedt informatikai ismeretekkel rendelkeznek, a darkweb aktív használatával szökést, elrejtőzést szolgáló eszközök beszerzése könnyen biztosítható.

A bíróság szerint a gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmény jellegére és a nyomozás állására figyelemmel az is alappal feltételezhető, hogy a gyanúsítottak kényszerintézkedés alkalmazása nélkül a még le nem foglalt bizonyítékokat, például felhőben tárolt adatokat megsemmisíthetnék, illetve a bűnszervezet eddig nem azonosított tagjait a nyomozásról tájékoztatnák. A bíróság valamennyi gyanúsított esetében a bűnismétlés veszélyétől is tart. Feltételezhető, hogy korlátozás alkalmazása nélkül folytatnák a bűnszervezetben eddig elkövetett cselekményeiket, a gyermekpornográf felvételek online megosztását.

Mindezekre figyelemmel a bíróság úgy ítélte meg, hogy a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése szükséges. A bíróság végzése ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Veszélyes lehet trükközni az Otthon Start hitellel

Az Otthon Start meghirdetése óta a lakáspiacon élénk a forgalom, és sokan próbálják a maximumot kihozni az új támogatási rendszerből.

Iskolába e-rollerrel? 5 fontos tipp Bécstől a biztonságos közlekedéshez

Ahogy egyre több gyerek választja az elektromos rollert az iskolába menet, úgy válik egyre fontosabbá a biztonságos közlekedésre való felkészülés is.

Bank360: Nem elég az átlagbér a lakástámogatások kimaxolásához

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz.

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.
Hirdetés

Hírek

Veszélyes lehet trükközni az Otthon Start hitellel

Az Otthon Start meghirdetése óta a lakáspiacon élénk a forgalom, és sokan próbálják a maximumot kihozni az új támogatási rendszerből.

Iskolába e-rollerrel? 5 fontos tipp Bécstől a biztonságos közlekedéshez

Ahogy egyre több gyerek választja az elektromos rollert az iskolába menet, úgy válik egyre fontosabbá a biztonságos közlekedésre való felkészülés is.

Bank360: Nem elég az átlagbér a lakástámogatások kimaxolásához

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz.

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

A Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

A Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.